1970. január 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

135

i fel, de megjegyzésként mondom el: még mindig nincs semmi konkrétum azzal kapcsolatban, hogy a munka megfelelő elvégzé­séhez van-e létszám, vagy nincs? Amig nincs, addig ne törőd­jünk a munkával. Kertész István: Tisztelt Végrehajtóbizottság! Earlós elvtárs első kérdése az országos hatáskörök fej­lesztésére vonatkozott. Erre csak annyit tuaok válaszolni; a rendelet úgy intéz­kedik, hogy a szövetség székhelyén lévő illetékes tanács hagy­ja jóvá az alapszabályát. A szövetkezeti szervek összehívása olyan esetre vonat­kozik - különben ez két helyen is szerepel, a kerületeknél is, és a fővárosnál is -, ha valami olyan történik, ami miatt tör­vénysértést állapit meg a hatóság, és annak a korrigálására össze kell hivni a szövetkezeti szerveket. Akkor utasitani kell őket összehívásra, nem sértve a szövetkezetek autonómiáját A fegyelmi ügyekkel kapcsolatban most sem tudok mást mon­dani, mint ediig. Mégpedig azt, hogy a renaeietek szerint pró­bálunk eljárni, és egyelőre legjobb tudomásunk szerint még csak a Belkereskedelmi Minisztérium adott ki egy rész-intézkedést a személyzeti uiunka intézésére vonatkozólag. Egyik ágazati : miniszter sem adott ki, illetve ad ki rendelkezéseket addig, amig ez nem időszerű, és amig erre bennünket nem köteleznek, [ addig nem tehetünk inást, csak azt, amit eddig is megtettünk. A létszám vonatkozásában Pusztai elvtárs a Miniszterta­nácstól közölte velünk, hogy a pénzügyminiszterTés a Tanács­Jn H 4 o) I-— ■—-5-

Next

/
Thumbnails
Contents