1969. december 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

178

1 i- 67 ­ugyan a helyset, de Óbudán még rosszabb. Végezetüli Vállalatunk a III. ötéves tervet lakás- vonatkozásban túl fogja teljesíteni, ü IV. ötéves tervben pedig szeretnénk teljes egészében megvalósítani a lakásópitési tervet. Ezért foglalkozunk a II. sz. gyár építésével, az I. az. gyár bő­vítésének koncepciójával, és azon leszünk, hogy a III. gyár is minél gyorsabban elérje végleges kapaoitását és 71-ben az is tel­jes kapacitással tudjon beledolgozni a tervek realizálásába. E 1 n ő k t Ki akar még szót kérni? Azért kérdezem, hogy a vitát be tudjuk zárni. Győri Lászlói A határozati javaslatok 2./ pontját mi minden további nélkül örömmel vállaljuk, miután napról- napra és óráról-őrára feladatunk, hogy a műszaki színvonalat és a költségeket vizsgáljuk. Az utóbbi Időben azonban egyre nagyobb nehézségekbe ütközik a költségek vizsgálat*. Annakidején minden egyes épités költségtényezőinek meghatározott jellemzői voltak és meghatározott költségeket terveztek. Ha tehát azt mondották, hogy egy «* felmenő fal, akkor volt egy hivatalos kiadvány, amely­ben benne volt, hogy ahhoz mennyi tégla, mennyi habarcs kell, mennyi munkaerő szakmunkásban és segédmunkásban. A tervezőnek igy volt választási lohetősége* Informálva volt arról, hogy milyen jellegű épületet állítson össze, hogy az gazdaságosság szempont­jából kielégítő, sőt, jó legyen. Szépvölgyi elvtárs utalt az újpalotai lakótelepre. Ezt osak azért említem meg, mert a zuglói terület beépítésének i m\ W 1 ,%l itt

Next

/
Thumbnails
Contents