1969. december 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
82
I- 80 - a textiltisztító ipar,- a lakáskarbantartás,- a személygépkocsi javítás és karbantartás, valamint- az elmaradott területek átlagosnál nagyobb ütemű fejlesztését támogatni. A Kormányhatározat II/2.bek. kimondja továbbá, hogy a tanácsoknak az eddiginél nagyobb mértékű támogatást kell biztosítani fenti fejlesztésekre saját eszközeikből is, A létesítendő fejlesztési alap a főváros vonatkozásában is jelentősen elő fogja segiteni az ipari szolgáltatások fejlődését, aminek hatékony felhasználása érdekében a szükséges intézkedéseket időben meg kell tenni. Kereskedelem A fővárosra kidolgozott 1969. évi előirányzatok szerint a lakosság készpénzes bevételeiben 6-7 %-os, a kiskereskedelmi forgalomban szintén 6-7 %-os növekedéssel számoltunk. Ezzel szemben 1969. I-III. negyedévében a lakosság pénzbevételei a főbb bevételi forrásokból 10,8 %-kal növekedtek a bázishoz képest, ami önmagában is utal a vásárlóerő és egyben a kereslet igen jelentős /terven felüli/ növekedésére. I 1969. évben a Főváros összes kiskereskedelmi forgalma várhatóan 36,8 mii- liárd Ft körül lesz, ami 8,4 %-os forgalomnövekedést eredményez. A teljes kiskereskedelmi forgalom 59 %-át a tanácsi vállalatok bonyolítják le, eladási, forgalmuk folyóáron kb. 8 %-kal lesz magasabb az 1968. évinél. A fővárosi kiskereskedelmi árszínvonal növekedése 1969. I—III. negyedévben 1,3 %-os, igy a forgalomnövekedés változatlan áron is eléri a 7 %-ot. Az áruforgalom növekedést nem követte a kereskedelmi hálózat kielégítő mérvű kapacitás növelése. 1969. évben amortizációs alappal együtt a fővárosi kiskereskedelmi vállalatok és földmüvesszövetkezetek mintegy 120 millió Ft-ot fordítanak beruházásra. Ez a pénzügyi lehetőség abszolút összegében közel azonos az elmúlt évek beruházási összegével. Ennek ellenére a vállalatok beruházási lehetősége csökkent, miután az építőipari árak 1967. évhez viszonyítva mintegy 30-35 %-kal emelkedtek. 08 ti I > .mua i I