1969. október 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
30
AJk. ■és a tanács apparátus vezetői területpolitikai kérdések tárgyalásánál yószfc vesznek az SZBT. vezető szerveinek ülésein. több esetben. mint előadóké Hagyományossá vált, hogy az év elején a gnzdasági munkával foglalkozó tanácsülésünk társelőadója a VB.elnökhelyettese. A vezető testületi munkában való részvételben a kölcsönösség azonban még nem teljes. Az illetékes.tanácsi vezetőket nem minden esetben hívjuk meg tanácskozásainkra. Javaalq.'j.oinkát, észrevételeinket n VB. az apparátus többségében ol- fayinsgnálja. Vita* vagy visszautositás.elsősorban az anyagi ^^QjcvQnQAülckgl járó javaslatoknál fordul elő# A BB-ék éa a szakigazgatási.szorvek együttműködésére általában a BQalt&V, fejlődés a .jellemző. A közösen kidolgozott együttműködési megállapodások roalizálódnak, a kapcsolatok erősödnek, bár nem minden ^területen azonos színvonalon. A további fejlődés érdekében indokolt lenne a tapasztalatok időközönkénti együttes értékelése. A Fővárosi Tanács szakigazgatási szervei és az SZBT. munkabizottságai között a kapcsolat oz elmúlt időszakban, mint tartalmilag, mint szervezetileg tovább fejlődött. Egyes főosztályokkal, főigazgatóságokkal a kapcsolatok rendszeresek, másokkal, - a témák természetéből adódóén-* alkalomszerűek. Gyakoribbá váltak a közös vizsgálótok, felmérések, elemzések. Hasznosak és értékesek azok a közös munkák, amelyet a pályaválasztás, az előkészítő szakkörök szervezése, n szakközépiskolai érettségi vizsgák előkészítése és értékelése, a rehabilitációs és egyéb feladatok megoldása során végez a két apparátus. A BB.-ék és az SZBT. apparátusának vezetői, munkatársai állandót vagy alkalmi meghívottként részt vesznek több Állandó Bizottság munkájában \ lát Az SZBT, a szakmai szakszervezetek BB-a, a munkabizottságok és a Fővárosi Tanács szakigazgatási szervei együttműködésében az általános fejlődés mellett hiányosságok is vannak;- oz együttműködés egyes szakszervezeti és tanácsi szervek között nem vált ren szeressé, | j ___________________ teo________________ I I i ti-8-