1969. október 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
287
mm • ; , BUDAPEST FŐVÁROS TANÁCSA VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGÁNAK Kereskedelmi Főosztálya Tárgy: A röviditett munkaidő bevezetésének társadalmi hatása a kereskedelemben. Tisztelt Végrehajtó Bizottság ! A munkaidő csökkentéséről szóló 1021/196?.AH. 12./ számú kormányhatározat, és ezen határozat végrehajtásáról, valam mint a további feladatokról szóló 2016/1968./VI.4./ számú kormányhatározat alapján az ipari és építőipari tevékenységet folytató vállalatok a heti munkaidőt 1968. julius 1. és 1970. december 31. között 44 órára csökkenthetik, A kormányhatározatnak megfelelően a főváros területén ez óv julius 15-ig 577 vállalat és szövetkezet vezette be a röviditett munkaidőt, és az érintett dolgozók száma elérte a 703 ezer főt, amely az összes foglalkoztatottaknak mintegy 55 %-a. I A szakaszosan bevezetésre kerülő munkaidőcsökkentés következtében számítanunk kellett arra, hogy árucsoportonként és területenként eltérő sajátosságokkal, új fogyasztási igények jelentkezhetnek, amelyek kielégítésére a kereskedelmi ós vendéglátóipari vállalatoknak és szövetkezeteknek időben fel kell készülniük. Ezért a múlt évben intézkedési tervben foglaltuk össze a raunkaidőcsökkentés- sel kapcsolatban a kereskedelem területén jelentkező feladatokat, ós tájékoztattuk a vállalatokat a lakossági igényekben várhatóan jelentkező változásokról, tenden- t ciákról. [ Főosztályunk figyelemmel kisérte a vállalatok felkészüléseit, az áruellátás zavartalan lebonyolításának biztosítását; vizsgálta, hogy hol jelentkeztek olyan új ií | Kéziratok, i I cJf |r 1 I ^ »•;. fi Ifi fi I fi 7 ■ kfiráfififi ^ t wam ’ 0 K, l —--------------------------------1 fi . ... sMMHHk * *'* ***