1969. július 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

258

I I- 3 ­Ez utóbbi példák és több kerület jelzése felvetik a 800 Ft-os maximális /I főre eső/ határ esetleges felemelését. Az ujabb rendezést nem tartjuk indokoltnak, mert a kör kiszélesítésével növekedne ugyan az igénylők szama, de ezzel esetleg a legjobban rászoruló rétegek kerülnének háttérbe. To­vábbá, egy ilyen rendezés a keretek ujabb bővítését igényelné, melynek je­lenlegi realitását, megvalósulását nem látjuk biztositottnak. A szociális és tanulmányi segély odaítélésénél a kerületekben figyelembe vették a tanulok tanulmányi eredményét. munka fegyelmét. így pl. a XIII. kerületben a 22 újonnan segélyezett fiatal tanulmányi eredménye igy oszlott meg: 4-es átlag alatt 3 tanuló, 4-4,5 átlag között 8 tanuló, 4,5 felett 11 tanuló volt. A középiskola II. és III. osztályába járó, tehát már 2 éves segélyben része­sülő tanulok jelentős része helyt áll, megfelelően tanult. Álljon itt három kerület adata, gimnázium vonatkozásában: Kerület: II. és III. oszt. 4-es alatt: 4-4,5 között: 4,5 felett: so?élvezett tanu­lók száma: X. 13 5 3 5 XI. 17 10 4 3 XIV. 21 5 9 7 A kerületek - egyébként helyesen - éltek a segély megvonásával is, a tanul­mányi átlag romlása miatt. Ezeknek a tanulóknak többsége I. osztályos. Ebből fakadnak azok a kerületi javaslatok, hogy ne az általános iskolában, hanem a középiskola I. évfolyamán, félévkor kerüljön sor a szociális és tanulmányi segély odaítélésére. Néhányan ezt, a segélyezéssel járó adminisztrativ mun­ka oldaláról is felvetik. E javaslatokkal ugyancsak nem értünk egyet, ezzel ugyanis a segélyezés társadalmi-politikai, mozgósító-támogató ereje csökkenne és éppen a gim­náziumi beiskolázást érintené. Az 1968/69* tanévben a gimnázium I. évfo­lyamán a fizikai dolgozó szülők gyermekeinek aranya 29.3 %» amely arany­ban kedvezően helyezkednek el a szociális tanulmányi segély ouaitélósével beiskolázott tanulók. Néhány esetben a segély félévi felülbírálásánál a tanulmányi eredmény visszaesése miatt nemcsak a segély tanulmányi részét csökkentették, ha­nem megvonták az egész segélyt. Ahol erről tudomást szereztünk, ott he­lyesbítettük az intézkedést, hiszen az alaprendelkezés kimondja, hogy a | — _________________________ -i ' "ZáMtSBttk a mM„, :,m$p

Next

/
Thumbnails
Contents