1969. június 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

125

J I- 4 Fenntar tás 1 költségve t;ós -„ A gazdaság:rányitás uj rendszere a fenntartási költségvetés ter­vezése e3 gazdálkodása vonatkozásában is lényegesebb változtatá­sokat irt elő< A főváros 1968, évi költségvetésének tervezése a Fővárosi Taná‘3 által korábban javasolt és a későbbiekben a 2025., illetve az 1032/1967rsz0 KormányhatárosaJ tarban gyalcprlatilag is kifejezésre jutott irányelveknek megfelelő n történt, A bevételi keretszám helyett a szabályozókon alapuló tervezés ked­vezően hatott mind a Fővárosi Tanács, mind a kerületi tanárok ez- irányu tevékenységére, A tervezésnek ez a módja ugyanis lehetősé­get biztosított a tanácsck önállóságának fokozottabb kibontakozta­tására, lehetővé tette számukra, hogy a helyi körülmények ismere­tében a részükre átengedett bevételi forrásokat maximálisan kimun­kálhassák és ennek figyelembevóteléyel a költségvetéseik ágazati arányait saját maguk állapítsák meg, A kerUleti tanácsok éltek is ezzel a lehetőséggel, amit igazolt az a körülmény, hogy a fővárosi felsőszintű költségvetés Ö3szeál- litá3át követően a kerUleti tanácsok részére kialakított irány­számoktól a kerületek többsége eltért, A gazdaságirányítás uj rendszeren belül a fenntartási kpltségve- tés tervezésének és végrehajtásának módját az 1032/1967.Korm.sz, határozat és ennek végrehajtása tárgyában kiadott 107, és 109/ 19689P.M,dz» utasitás vezette be. * A hivatkozott Kormányhatározat, illetve utasítások előírták, hogy a tanácsok végrehajtó bizottságai felügyelete alá tartozó költség- vetési szervek részletes költségvetési előirányzatainak elkészíté­séhez költségholyenkénti /: azoknál a költséghelyeknél, ahol erre í lehetőaég van :/ " tervezési normatívák "-at alakítsanak ki, A tervezési normativa összegén belül a részletes költségvetési elő­irányzat öcszeállitápa - kevés kivételtől eltekintve - az önálló intézmények feladata,. te L . _J I ’imm ff *** ***

Next

/
Thumbnails
Contents