1969. április 2. és 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
252
i-151./ liogy a három főosztály, illetve Lvazgo tóság együttes jelentését kell a jövőben megtárgyalni. Egymás között egyeztessék az adatokat, illetőleg az egységes jelentésben fel lehet tüntetni, hogy hány lakás épül, hány lakás műszaki átadása történt meg, mennyi a beköltözhető lakások száma, és ezeket az adatokat pontosítani kell. 2./ Azt, hogy az adatok mennyire nincsenek szinkronban, mutatja az is, ho y az Do,:. övi tervünk 4487 lakás volt; 47oo-ra kötöttünk szerződést, és azt túlteljesítettük. Az 1969. évre szélé tervünk 583 lakás volt, de 54oo-ra kötöttünk szerződést. Ebből logikusai: lehet arra következtetni, hogy amiről ábrándozik az anyag, hogy túlteljesíti az épitőipar által igért 25ooo lakást, az nem valószínű, mert ha az idén 4ooo lakást épített, akkor jövőre 5öqo lakásnál többet kell építenie ahhoz, hogy a 25ooo-es lakásszámot túlteljesítse. Kérdés, hogy biztosítva van-e jövőre ez az ugrás. Kérdés, hogy egyáltalában teljes:ti-e, és külön probléma, hogy kérdésként felmerülhet, hogy az éves bontásról, a éves szerződésekről ds a kettőnek egymáshoz való viszonyáról mi a véle..lényünk. Van-e értelme jó előre bontást csinálni, ha még véletlenül sem közelíti meg a teljesítés - se: az igénybevételi engedélyek, se a műszak;: teljesítés - azt a számot, amit az ötéves terv elején terveztünk, - és csak azt a számot közelíti meg, amit erre az évre terveztünk. Ez illuzoriussá teszi o távlati tervezést. Célszerű, hogy a három szerv egy jelentést hozzon, mert akkor be lehet venni, hogy mennyi a múlt évről áthozott lakások száma, mennyit vettek át műszakilag, és ekkor azt ia meglátjuk, hogy hány lakásnak a műszaki átadása van még hátra. Az állami lakások az érdekeL -•* _ ..ti © _______________________ fé *>** *0