1969. február 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
101
I i tt 10 tt Budapest általános rendezési terve lakástelepitési koncepciójának felülvizsgálata és a szöveges térkép mellékletek 1963- ban elkészültek. A Főosztály e tárgyban tájékoztatást adott az illetékes VB, vezetők részére,s jelentést terjeszt 1969el.félévében a Végrehajtó Bizottság elé# A felülvizsgálat eredményéről készitett összefoglalót véleményezésre, illetve egyeztetésre megküldték az érintett minisztériumoknak és a VB. szakigazgatási szerveinek. A VB. 1968, január 17-i ülésén hozott 24/1968»sz. határozatával utasitotta az Oktatási Főosztály vezetőjét, készítse el a nevelőotthonok fejlesztési programját, annak költségigényével együtt, továbbá dolgozza ki t nevelőotthonok pedagógusaival szemben támasztandó követelményekre, valamint érdekeltségükre vonatkozó javaslatát. Határidő: december 31, Felelős: Mezei Gyula A Végrehajtó Bizottság .1968, augusztus 28-i ülésén megtárgyalta a nevelőotthonok fejlesztési programját# A nevelőotthoni pedagógusokkal szemben támasztandó.követelményeket az intézmények. Rendtartása tartalmazza. A Főosztály az érdekeltségre vonatkozóan a VB# 22/1968,sz, határozata alapján korábban már intézkedett, A VB. 1968, január 17-i ülésén hozott 29/1968,sz. határozatával a termelőszövetkezeti ésaföldjogi törvény végrehajtásáról szóló jelentést tudomásul vette, utasitotta elnökhelyettesét, hogy végrehajtásához a kerületi tanácsszervek és a termelőszövetkezetek részére nyújtson segítséget. Határidő: folyamatos, jelentéstételre december 31« Felelős t Csikesz Józsefné A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Főosztály a határozat- , bán foglaltait végrehajtásáról a Végrehajtó Bizottság 1968, november 20~i ülésén beszámolt# i /otó I rv — __I * .... ..mm