1968. december 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

208

I Í megvitatására. 3#/ Nagyon mereven kell ragaszkodnunk azokhoz az elő­írásokhoz, amelyeket magunk fogalmaztunk meg, hogy a Vár raegf élölő hangulatát meg tudjuk védeni. Ezzel végeztünk a napirenddel. Most ac ülés elején mindenki kapott egy borítékot, amely a Hazafias Népfront kezdeményezésére született levelet tar­talmazza és az a oélja, hogy a Népfront szervezésében a tanácstagok­kal osoportosan megtartandó beszélgetéseken ml is legyünk jelen. Velünk közösen a Népfront állapítja majd meg a beszélgetések Idő­pontját. Megállapodásunk szerint a beszélgetést a Népfront képvi­selője indítja, a záróbeszédet pedig mi tartjuk tájékoztatóként. Elvtársak, a következő javaslatom vani A tárgyalás közben szokásos szünetet most a tárgyalás végén tartsuk meg. Előtte újév alkalmából mindenkinek minden jót kívánunk egy konyakkal. Azért nem javasoltuk most január 1-nek a megünnep­lését, mórt január első felében rendazzttk meg a VB tagjai és meg­hívottal számára azt a vadáozraosorát, amelyet minden év végén szoktunk tartani. Az idén nem tudom miért, eddig nem került rá sor. Granasztói Páli Mikor lesz a következő VB-ülés? F a j k o s Aladárnál Január 8-án. Elnöki Vagyis akkor ezentúl a 2, és a 4. szerdán lesz, nem az 1, és a 3-©n, mint eddig. Nem okoz ez zavart klnok-kinek a beosztásában? Csehik FerenonéI Mi akkor tartunk VB-ülést. /Zaj./ Elnöki Akkor 8-án tartunk ülést és 15-én esetleg megint. j- Az ülés 9 óra 2o perckor ért véget. - J (jjd L ~ J- 18 -

Next

/
Thumbnails
Contents