1968. december 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
166
~ *v* — t i- jl 4./ Szarvas csárda tér A kornyéken egykor vadaskert és erdészlak volt, az út mentén pedig csárda állt. Ezek - valamint a környéken élő szarvasok - emlékét őrzi az elnevezés. Helytörténeti emlék. 5./ gerékkötő ut 6./ kerékvágás ut 7./ közdűlő ut . . az 5./ 6./ és 7./ alatti utcanevolc az utcák régi időbeni jellegét őrzik. Nem értünk egyet a következőkben felsorolt és a kerületi tanács végrehajtó bizottsága által ugyancsak védetté nyilvánítani javasolt utcanevek védetté nyilvánításával: Napfürdő utca, Parázs utca, Szélső utca, Vasvessző utca, Vattagyár utca, Vörösfény utca. $ XIX. kerület A következőkben felsorolt - a kerületi tanács végrehajtó bizottsága által védetté nyilvánítani javasolt - utcanevek egyikénél sem látjuk indokoltnak a védetté nyilvánítást : Kisviola utca, Kunc utca, Lacfi köz, Zboro köz, Pá- lcozd utca, Rögös utca, Traktor utca. XX. kerület 1./ Ócsal ut Az irányjelző útvonal ócsa irányában, Alsónémodi határáig,, húzódik. Jelentősége folytán védetté nyilvánítása indokolt. Nóra javasoljuk ellenben az ugyancsak előterjesztett, az alábbiakban felsorolt utcák védetté nyilvánítását: Közmühclytolep utca, Vizisport utca, XXI.kerület / 1,/ Királyerdő ut . /ív Í/O A ’• í legrégibb útvonal elnevezése. IO ----------- _j **** ft