1968. november 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
253
I A létesítendő III. számú központi házasságkötő teremben még inkább adva lesznek az ünnepélyes házasságkötés feltételei. Itt egyébként - a tervek szerint - gépzene mellett esetleg orgona is rendelkezésre fog állni. Több kerületi tanács végrehajtó bizottsága tett javaslatot arra, hogy - ha csökkentebb dijtétel mellett is - a kerületi házasságkötő termekben is vezessék be a szolgáltatási dijat. Álláspontunk szerint ezt egyelőre nem célszerű megvalósítani, miután a házasságkötés állami aktus, és az ettől eltérő jogi szabályozás, a jelen időszakban nem szolgálná kellően az ünnepélyes állami házasságkötésekkel elérni kivánt célt sem. A házasságkötő termek többsége - mint fent említettük - megfelel rendeltetésének. Néhány helyen azonban - a korszerű igények maradéktalan biztosítása érdekében - további.inbézke- déselcet kell tenni, igy pl. a XX. és XXI. kerületben. Általános igény a.meglevő gépzene-szolgáltatás technikai színvonalának emelése. /Sztereó-lemezjátszó beállítása stb./ E körben emlitjük a házasulandók egyéni kívánságainak fokozott mértékű figyelembevételére irányuló törekvést is. /A házasulandók kívánsága alapján sor kerülhet arra, hogy a házasságkötésük alkalmából az anyakönyvvezető mellett, munkatársiT, baráti-, családi körből kikerülő szónok is köszöntse őket./ Fokozni kell továbbá az anyakönyvvezetők beszéd-kulturáját, beszéd-technikáját és a beszédek személyhez szóló jellegét is. Lényeges célkitűzés továbbá, hogy a házassági jubileumok /ezüst- és apanylakodalraak/ megünnepléséből is részt kérjen a társadalom. 1 /• O I / \ í i ' ' X \ ,J —> , ------------ - — .1 ■ ■■■i. ■■ ■ ■ ■ — , ——Xm MM