1968. október 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
108
egy konkrét program arra, hogy mit akarnak a népművelési hálózat területén, mekkora az az állami támogatás, amelyre szükségük van, és hogyan kivánják felhasználni. Tartsa szem előtt az osztály, hogy legyen két-három olyan terület, amelyet fejleszteni kell. Én a színházat és a könyvtárt helyezném előtérbe. A kulturotthonokra vonatkozólag úgy is be kell következnie egy átértékelésnek. Az idén is, de jövőre még inkább az lesz az igazi kultúrotthon, amelyben sok szoba van, amely szobákba beülhetnek az emberek ezt-azt-amazt csinálni, nem kell ide egy nagyterem! Már pedig az összes lrulturotthonra az a jellemző, hogy befogadó képessége 600 fő. A törekvés is az, hogy nagytermet, hogy sokan összejöhessenek benne! Pedig kistermek kellenének, hogy kevesen is összejöhessenek. Csak akkor tudunk támogatást adni, ha egy ilyen felmérés történik az ÁB és a szakszervezet közreműködésével. Térjünk rá vissza 69 első felében, junius 3o-a előtt. Egyetértenek ezzel? K ő mi v e s István: Nem is arra gondoltam, hogy a konkrét létesítményekkel mi legyen a helyzet, hanem hogy koncepciójelleg legyen. Nem konkréten tehát, hogy itt és itt akarunk épiteni nem tudom micsodát. Elnök: Tehát koncepciót az ágazatokra vonatkozólag! Hogy egyedileg mit akarunk fejleszteni az ágazaton belül, az külön téma. Tehát csak az 1./ határozati pontot fogadjuk el, mert a 2./-ra Kőmives elvtárs bejelentette, hogy fizeti a pénzt. I<z te------ J mmrnm , , m I 4 I- 48 - 5e=