1968. szeptember 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

40

gyámhatósági gyermekvédelem kapcsolatának szorosabbá tételére, a túlkoros osztályok gyermekvédelmi munkájának kibontakoztatásá­ra, aktivák biztosítására, a gyermekvédelmi hét megszervezése során a részt vevők feladatainak meghatározására stb. A munkaértekezletek elé kerülő témák több kerületben már a helyi viszonyok felmérésén alapjainak és meghatározzák a résztvevők feladatait, a végrehajtás módját. Kiemelkedően jó munkát végez­nék az I., III., VII., VIII.,‘XV., XIX,, XXI, és XXII. kerületi munkaértekezletek* Fokozódó segítséget nyújt, amint erre már utaltunk, a Művelődés­ügyi Állandó Bizottság a társadalmi erőforrások feltárásában és aktivizálásában. 1966-ban a kerületi állandó bizottságok gyermek- és ifjúságvédelmi albizottságainak szervezésében jöttek létre a társadalmi bizottságok. Társadalmi bizottságok elé azokat a szülőket kérik, akiknek magatartása ellen már komolyabb panaszok vannak, azonban van remény arra, hogy magatartásukban társadalmi ráhatásra változtatni tudnak. A társadalmi bizottság tevékenysé­ge téhát kifejezetten preventív irányzatú társadalmi nevelő­munka . A leghatékonyabb segítségnyújtás szinte valamennyi kerületben a Nőtanács részéről. - ezen belül a Szülőbizottságok és a Szülői Munkaközösségek részéről - nyilvánul meg. A Szülői Munkaközös­ségek aktiv résztvevői, segítői a pedagógusnak az iskolai gyer­mekvédelmi munkában. A Nőtanács sajátos tömegpropaganda munkáján val a szülők nevelésével segíti a pedagógiai kultúra terjedését. Ennek igen jó példája volt a Magyar Nők Budapesti Tanácsa által 1968 tavaszán kezdeményezett akció, amellyel gyermek- és ifjúság­védelmi hónap keretében célul tűzték ki, á társadalom figyelmé­nek felkeltését a gyermekvédelmi munka, elsősorban a megelőzés fontossága és lehetősége iránt és ehhez n munkához a gyermek- védelemben dolgozó aktivák ismereteinek bővitéeét. Nóhány kerü­letben ehhez az akcióhoz csatlakozott;a Hazafias Népfront. a Vöröskereszt és a KISZ Bizottság is. Az utóbbi években jelentős társadalmi segítséget adnak a külön­böző szakszervezeti bizottságok is. A Fővárosi Tanács V.B. 1963-ban törtónt felkérése alapján a Szakszervezetek Budapesti 1 —í . ~ 35 *- tt | a

Next

/
Thumbnails
Contents