1968. szeptember 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

299

I I ró Í dr.Szikossy- 5é> ­Ehhez szükség van nagyobb gépesítésre és nyilvánvalóan szükség van arra, hogy még több munkásszállást építsenek, hogy az embereket ott tudják tartani, mert munkaerőt csak vidékről lehet felhozni. Szükség van a szociális helyzet javítására. Most amit a vállalatok meg a Tanács a saját erejéből meg tud tenni, azt meg kell hogy tegye, amit nem tud megtenni, arra valamilyen segítséget kell ennek a négy épitőipari vállalatnak nyújtani, még esetleg más területek terhére is. Azt javasolom tehát, hogy a jelentést fibgadjuk igy el. j Még egy dologra hivom fel a figyelmet és erről kell be­szélni a tanácsi vállalatok vezetőivel. Ne éljenek vissza azzal a lehetőséggel, amellyel sajnos Budapesten - tiszte­let a kivételnek - majdnem minden épitőipari vállalat vissza­él, az árkalkulációval úgy, hogy olyan mértékig növekednek Budapesten az épitőipari árak, hogy amikor elkezdjük vizs- gálgatni, kiderül, hogy a legtöbb esetben mindenféle link dolgok vannak mögötte és tisztességtelen hasznon. Most nemcsak a tanácsi vagy talán nem is dsősorban a tanácsi épitőipari vállalatokról beszélek, hanem az állami építő­ipar területéről is. Mivel az igény lényegesen nagyobb, mint amennyi a kapacitás, a vállalatok többsége visszaél ezzel a helyzettel. Mivel a Tanácshoz tartozik négy számo- | zott épitőipari vállalat és még néhány egyéb vállalat, szerin­tem ezeknek a vezetőivel le kellene ülni és a megfelelő módon beszélni velük. Ne éljenek vissza ezzel a helyzettel, ne vúk jussanak hozzá jogtalan anyagi előnyhöz, magyarul, ne költsék el a főváros pénzét olyasmire, amiért semmit L i f. .. .

Next

/
Thumbnails
Contents