1968. szeptember 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
290
' ♦ í Csehik elvtársnő első kérdésére összefoglalva válaszolni. 1966 végéig a centrikus gazdálkodási mód volt a jellemző a gazdálkodásban. Elnökségi, elnökhelyettesi és igazgatósági határozattal oktrojáltuk rá a vállalatokra azokat a feladatokat, amelyeket a folyó tervesztendőben el kellett végezni. 1967. január 1-től a kijelölési rendszer megszűnt és a vállalatok egyrészt a régi nyomokon haladva, illetve attól eltérve a saját elhatározásuk alapján kötötték meg szerződéseiket. Nyilvánvaló, hogy a gazdasági mechanizmusnak az elvei akkor még nem világosodtak meg olyan kristálytisztán, mint ez ma már látható és a vállalatok anyagbeszerzési problémái is arra késztették őket, hogy egy kissé szabadosabban kezeljék kapacitásuk lekötését, vonzódjanak olyan területekre, ahol egyéb feltételekkel munkájukat megkönnyítik. Ennek eredménye jelentkezett az 1967. évi IIKI munkák csökkenésében és az idegen éi-dekeltség növelésében. Ezt két példával tudom jellemezni. A csepeli vasmüvekkel kötött szerződés értelmében a vállalatok kétezer tonna vasanyagot biztosítanak maguknak, ami folyamatos munkájukhoz Hlkcrülbatst elengedhetetlen. Az ERDÉRT-nél a folyamatos faanyagellátást próbálták stabilizálni. Hasonló jellegű szerződéskötésekről lehetne a továbbijukban beszámolni. Az alapitó leveleknek egy irányban történő elhatárolása folytán, ahol a fővárosi vállalatok főleg tanácsi érdekeltségű munkákra vannak orientálva, másrészt a mechanizmus elvek, az irányítási elvek kikristályosodása folytán vállalataink mindinkább kezdenek a házkeeelési illetve a fővárosi munkákhoz visszatérni. A számok legalább ezt igazolják. Tagadhatatlan, hogy az 1968-ban elért eredmény nem felel meg azoknak a célkitűzéseknek, amelyeket a terv megfogalmaz , hogy a tanácsi építőipar éé 50—60 %—a lakóház I L i L - _J I * ■*+* mm- 48 -
