1968. szeptember 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
131
C ■; i Ma még atekintetben sem lehet állást foglalni, hogy az ellátási létesítményeknél jelentkező, az eddigi normativ, illetve tényköltsógoket meghaladó összegek a Fővárosi Tanács lg. - kás-célcsoport előirányzata és fejlesztési alapjának az u.n, egyéb állami beruházásokra fordítható része között megosz - tandók lesznek-e illetve, hogy az utóbbi fedezet - a tanácsnál jelentkező egyéb feladatok mellett - egyáltalában nyújt-e lehetőséget a magasabb normatívák többköltségeinek viselésére. Javasoljuk ezért, hogy a normatívák megemelése tárgyában e- gyelőre ne történjék végleges állásfoglalás. Az állásfoglalás későbbi időpontra halasztása mellett - az előkészítő munka vitelóhoz - szükséges, hogy a Főváros állapítsa meg a tervezésnél betartandó irányelveket ós normatívákat, az üzemel - tetői és hatósági kapcsolódó igények egységes összehangolt szabályozására. E tekintetben a 6.sz.mellékletben fölsorolt normatívák alkalmazását javasoljuk, mivel a különböző korábbi utasítások és irányelvek /:19A9S1.ÉM, 24A962.0T-PM-ÉM, 2A964.0T-PM-ÉM és 44ooA965*0T,sz. :/ elavultak ós ellentmondásosak. Állásfoglalás szükséges a magán lakásépítkezések kapcsolódó létesítményei tekintetében is. A szakigazgatási szervek javaslataikat a következők szerint indokolják: Az Oktatási létesítményeknél a normatíva növelése, a lakótelepi népesség korösszetétele /:3o,4 % 0-14 óv között, a fővárosi 19»7 % átlaggal szemben:/ és a lakás férőhelyek magas kihasználási foka /:lo4 %:/ miatt indokolt. Ezért az ál- [ talános iskoláknál 8 tanteremnek 2 napközi helyiséggel való kiegészítése céljából a lo tt.megállapítását javasolják. Az _______________________________________________________=L I i- 14 -