1968. augusztus 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

44

I A budapesti lakosság jövedelme 5-6 %-kal volt magasabb az 1967* I. félévinél. A fogyasztói árszinvonal ezév első öt hónapjában átlagosan 1 %-kal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. így a jövedelmek reálértékének emelkedése az összes pénzbevétel nö­vekedésénél valamivel nagyobb arányú - 6-7 %-os - volt* A fővárosi kiskereskedelem 5 %-kal értékesített többet, mint 1967* I, félévében. Budapest gazdasági életén belül a fővárosi tanácsi szervezet is általában kedvező eredményeket ért el az I. félév folyamán a la­kossági igények jobb kielégítését szolgáló fejlesztési célkitűzé­sek megvalósításában, termelő és szolgáltató tevékenysége torén, a vállalati tevékenység gazdaságossága és a hatékony munkaügyi gazdálkodás területén. A kedvező eredmények elérését elősegítette, hogy a Fővárosi Tanács idejében és kellő szervezettséggel készítette elő a gazdaságirányí­tás uj rendjének bevezetését. Ez lehetővé tette egyrészt, hogy az áttérés miatt elkorülhotetlenül jelentkező nehézségek ne okozzanak komoly fennakadást a gazdasági tevékenységben; másrészt pedig azt, hogy az uj gazdasági mechanizmus nyújtotta kedvező lehetőségek fel­használása mielőbb megkezdődjék, II. A Fővárosi Tanács 1968, évi fejlesztési tervében foglalt célkitűzé­sek megvalósítása során komoly problémát okozott az uj épitőipari árak bevezetésével kapcsolatos bizonytalanság, a kiviteli tervek ós költségvetéspk átárazása és a kiviteli szerződések megkötése kö­rüli késedelem. Ehhez járult az épitőipari kapacitáshiány. ► Mindezek következményeként több - általában kisebb volumenű - fej­lesztési munkánál számolni ke'll a kivitelezés kezdési időpontjának ifi , lAV\ L: - I ti - 2 - í

Next

/
Thumbnails
Contents