1968. július 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

69

* A VB. 1967, november 22-i ülésén hozott 47o/19o7. sz, határozatával utasította a városrendezési ás építészeti főosztály, valamint az igazgatási osztá.ly vez „tőjét, hogy biztosítsa a nyilvántartásba vott területek kiutalását a Fővárosi Köztisztasági Hivatal részére. /Szemétlerakására alkalmas területek kijelölése./ Határidő: 1963. május 31. Felolős: Heincz Mihály ís dr. Katona Géza. A Fővárosi Köztisztasági Hivatal - a "Javaslat a fő­város területén a szemétlerakás jogának és a lerakás­ra alkalmas területek kijelölésének szabályozására" c. előterjesztés tárgyalása során hozott határozatok alap­ján - negbizást adott a BUVÁTI-nak feltöltésre alkal­mas területek talajrendozésóhez szükséges tervek elké­szítésére. A tervező iroda a megbízást 1968. dcoembcr 31-i határidővel vállalta. így a Köztisztasági Hivatal csak as említett időpont, ill. a tervek elkészülte után tudja a kijelölendő területekre vonatkozó igényét a vú~ • rosrendesési és építészeti főosztályhoz, ill. az igaz­gatási osztályhoz benyújtani. Az igazgatási osztály - figyelemmel as említettekre - a kiutalással kapcsolatos érdemi intézkedések negtéle­iére a határidő .1969. január hó 31-1$ történő negbemr- szabbitását kéri. A VB. 1968. január 3o-i ülésén hozott 35/1968. oz. határozatával utasí­totta az igazgatási osztály vezetőjét, hogy az igazságügyi, ügyészi ' rendőri szervekkel együttműködve vizsgálja meg, hogyan lehetne a jövő­ben az eltartott lakásába eltartás óimén történő rendőrségi bojulcntlco- zést megakadályozni a szerződés hatásági jóváhagyását megelőzően, Határidő: május 1. Felelős: dr. Katona Géza. A határosat végrehajtásáról az igazgatási osztály a kö vetkezőket jelenti:- a tartási szerződések hatósági jóváhagyása előtt az eltartóknak as eltartottak lakásába való rendőri be­jelentkezése nemcsak fővárosi, hanem országosan jc­" Diitkező probléma; 63 I I 1

Next

/
Thumbnails
Contents