1968. július 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
37
hogy az összes szakmunkástanuló mintegy 25 /-a kb, 11,800 f <5 helyi- ipari tanulóképzésben részesül- Ebből közel 3.loo fő magánkis iparosnál végzi gyakorlati munkáját, j.gy tanműhelyben való foglalkoztatásuk nem megoldható,. A szakmák egy része - ;1, kéményseprő - jellegénél fogva nem igényel tanműhelyi képzést, A nagyarányú csoportos, illetve szőrványképzés másrészt abból adódik, hogy a nagyipari éo a helyiipari vállalatok valamint a szövetkezetek jelentős része egy-egy szakmában - saját szükségletük alapulvételével - olyan kislétszámu tanulót foglalkoztatnak, h'gy tanműhely létesítse nem indokolható, A tanműhelyen kivüli gyakorlati képzés egyes szakmák sajátosságai, illetve a magánkisiparban folyó képzés adottságai miatt nem szüntethető ugyan mög, ,de kivánotos, hogy az egy felügyelet al^ tartozó vállalatok és szövetkezetek közös tanműhely felállításával/szórványképzésben oktatott tanulók számát a minimumra csökkentsék, Ezt indokolja, hogy az I, éves tanulók szórvány oktatása jellegénél fogva nngánvípeli esetlegességet ? csak részben érvényesülnek a szakmai képzés területén alkalmazandó egységes oktatási és nevelési szemp. íretek, A tanterv szerinti oktatás csak kismértékben valósítható meg, A meglévő vállalati és intézeti tanműhelyek egy részének korszerűsítése, egyes szakmák területén pedig uj tanműhelyek létesítése szükséges. Kiemelten kell megemlíteni az épületgépészeti - csőszerelő, vizvezetékszerő, gázvezeték- és készülékszerelő, központifüté3 szerelő, viz- és gázvezetékszerelő és felvonószerelő - szakmák helyzetét, Az érdekelt intézeteknél végzett vizsgálat, de a szakfelügyelet tapasztalatai is azt mutatja, hogy a tanműhely ellátottság tekintetében jelenleg ez a legelmaradottabb terület,, Kidolgozásra vár annak megállapitása., hogy egy-egy szakma vállalaton, illetve intézeti tanműhelyen belül történő gyakorlati oktatás-4 - hoz milyen korszerű és mennyiségű, illetve minőségű gép- és .egyéb felszerelés - kéziszerszám.• mérőeszköz, stb. - biztosítandó. A szakmunkásképző iskolák többségében - különösen az utóbbi években - a rendelkezésre álló *’ tant ormok száma nem elegendő a zavartalan oktatás biztosítására, A legtöbb helyen kótmüszakos oktatás folyik, A szakmunkásképző intézetek egyrésze eredetileg más célra épült, - néhány kivételtől eltekintve - előadótermekkel, szertárakkal, laboratófapf F/4 018/1968, I ^ Li -j ft © m . i- 4 -