1968. július 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
131
I Pandurovics József: Mivel a félfogadás kérdését én vetettem fel, legyen szabad egy-két megjegyzést tennem* Lehet, hogy vannak akik úgy gondolkoznak, ahogy Sarlós elvtárs mondotta. Mivel jómagam is vagy 12 évet töltöttem részben ebben a házban, részben pedig a városi közigazgatás más területén, én egyáltalán nem gondolkozom úgy, mintha a közalkalmazott valamiféle mésodreadü állampolgár lenne. Szó sincs róla! Meg kell jegyeznem azonban azt is, hogy függetlenül attól, hogy nem igy kategőrizálják az embereket, sok területen mégis lesznek olyan dolgozók, akik nem szombaton kapnak szabadnapot. A közlekedésben, a közszolgáltatásban és sok más ágazatban lesznek dolgozik, akik csökkentett munkaidővel dolgoznak ugyan, de nem szombaton lesz a szabadnapjuk. Nem jelenti ez természetesen azt, hogy az a véleményem, hogy a közalkalmazottaknak feltétlenül ebbe a kategóriába kell tartozniok. Egy azonban bizonyos: hogy ezt a problémát tisztázni kell, foglalkozni kell vele. Javasolom is, hogy tisztázzuk és foglalkozzunk vele, és objektív alapon, tényekkel megközelítve a dolgot, le kell tenni az asztalra, hogy nem indokolt azért — azért-amazért. De mindenféleképen foglalkozni kell vele, tisztázni kell, mert a legkülönbözőbb oldalakról merül fel ez a kérdés és nem lehet nem foglalkozni vele. Elnök : Fogadjuk el a jelentést azzal a kiegészítő javaslattal, hogy Szegedi elvtárs centrikus szerepeltetésével a részletkérdésekben megfelelő javaslatokat dolgozzanak ki az osztályok. Abban, arait Rózsa elv£ár» javasolt, hogy nézzük meg a kérdést a II. félévben áttérő üzemeknél, nem kell szívbajosnak lenni. Szidni osak önmagukat szidhatják ós nem védekezni kell, hanem támadni. Következik a napirend 2./ pontja: Jelentés a középiskolai tanulók számára létesített szociális és tanulmányi segély bevezetésének és hatásának tapasztalatairól. Mezei elvtárs van-e kiegészítés a jelentéshez. /N i n o s/ I 73/ . ■BM—" -------------£"" . *--------------------- >------——- 16 -