1967. október 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

153

Í A tanuszoda fejlesztésnek létszámigénye 8 fő, melyből 5 főt a Fővárosi Tanács VB. biztosított. A hiányzó létszámot munkaerő átcsoportosítással oldotta meg a szakosztály. Az adott hatáskör lehetővé teszi, hogy létszámzárolásoknál a visszamaradt béralap 75 $-át saját magunk használhatjuk fel, E lehetőséggel a VIII.kerület csekély mértékben tudott csak élni az ismert létszámellátottsági problémái miatt. Emellett a kerület az utóbbi időben saját erőforrásából elég sok fejlesztést valósí­tott meg, melyek létszámigényét teljes egészsében felettes szerve­ink nem tudták biztositani. Hasonló a helyzet a minőségi fejlesz­téseknél is, melyek ugyancsak maguk utón vonják a létszámellótott- sóg szükségszerű növelését is. A kötelezően előirt mutatószáraok növelésére a Kállai- 'un utcai kórház összevonása során nyílt lehetőség. A 15 kórházi ágy­fejlesztéssel a kerületi kórházi ágyak száma 836-ra alakult. IV. összefoglalva: megállapítható, hogy a vrI.ker.Tanács VB. és szakigazgatási szervei igyekeztek élni az adott hatáskörökkel. A szűk költségvetési keretek között ésszerű gazdálkodással minőségi fejlesztéseket haj­tottak végre, akkor amikor az árrend' zések forint kihatásainak jelentős részét saját erőből kellett kigazdálkodni. Magukévá tették a Párt és Kormány 1964.december lo. határozatát a takarékos gazdál­kodóssal kapcsolatban. Egészségügyi vonalon végrehajtott átszervezések során az egész­ségügyi osztály egyes operativ gazdálkodási felad \tok alól mente­sült és ezzel fokozni tudta irányitó, ellenőrző tevékenységének hatékonyságát. Az adott hatáskör előnyösen befolyásolta a gazda­sági szakemberek szemléletét is. Iparkodtak a fejlődő élet változá­sait felmérni és intézkedéseikkel nyomon követni. Gazdálkodásuknál két alapvető cél vezérelt, egyrészt biztositani a szakvonal zavartalan menetét, másrészt a társadalmi tulajdon vagyonállagát megóvni éa értékeit konzerválni. Ereztük a gazdál­kodással járó nagyobb felelősséget, mely 1968. évtől még foko­zottabban fog előtérbe kerülni. Mint tapasztalatot szűrtük le azt is, hogy a decentralizálás csak bizonyos szintig helyes, mert nagyobb önállósággal csak összevont gazdasági egységek tudnak élni. Itt van lehetőség a hitelek koncent­rálására, a nagyobb feladatok, elképzelések megvalósítására, a szakemberek mun’ aidejének ésszerű felhasználására. A Pénzügyi és Terv Állandó Bizottság több izben vizsgálta a Pénz", yi osztályt és gazdálkodó egységeinket, hogy a kapott önállósággal, hogyan éltek. Az Állandó Bizottság megállapítása szerint a kapott hatáskörök decentralizálása helyes volt. A költségvetést közelebb vitte a gazdálkodáshoz, a szakvonalhoz. A gazdálkodás ügymeneté gyorsult. A Végrehajtó Bizottság, valamint gazdálkodó egységeink intézkedései a lakosság kulturális és szociális ellátásának, szín­vonalának emelését célozták. Budapest, 1967. október hó 16. r, „ J /A-K* W’ / DrJSuhqjda József r a VIi.I.ker.Tatiács VBJelnöke. fi/ Al % | * ■ Y: ti " . • |

Next

/
Thumbnails
Contents