1967. október 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
151
< Mint negatívumot kell rögzíteni azt, hogy nz átszervezések erősen igénybe vették az igazgató főorvos munkaidejét és olyan lényeges területtel, mint a körzetorvosi csoportvezető főorvosok beszámoltatása keveset foglalkozott. A Fővárosi Tanács Egészségű yi osztályának felügyeleti vizsgálata is rögzítette, hogy a csoportvezető főorvosok nem tartják a kapcsolatot a kórházakkal, igy a járóbetegellátás és a fekvőbetegellátás között az összhang meg nem teljesen kielégítő. A két rendelő közötti távolság, valamint a raktárhelyiség hiánya miatt nem tudták megvalósítani a közös raktározást, annak ellenére, hogy a beszerzés lebonyolítását centralizálták. Elhúzódott a rendelőintézetek vagyonát képező eszközök nyilvántartásainak Összevonása Í3. Nem rendeződtek még az összevonás eredményeként jelentkező létszám és béralapniegtakaritások sem. Az átszervezés óta 5 létszám üresedett meg /igazgató főorvos, főkönyvelő, könyvelő, anyagbeszerző, seemélyzeti előadó/ azonban ezek terhére más területen alkalmazások történtek. E tekintetben az összevonás tapasztalatainak részletes elemző vizsgálata után a jövő évben kiván a Végrehajtó Bizottság intézkedni. b./ Előirán.yzatátcsonortositások hatása. A Végrehajtó Bizottság a szabadabb gazdálkodás kereté' en élt a kapott hatáskörök decentralizálásával. Az élőirányz it-átcsoportosi- tási jogkörök leadása mentesítette részben a Végrehajtó Bizottságot, részben a Pénzügyi osztályt az nmugyis formális beavatkozási kötelezettségük alól. A gazdálkodás üteme rugalmasabb, a körülményekhez alkalmazkodcbb lett. A beszámolási időszak alatt előirányz itátcsoportositással, hitelek koncentrálásával nagyobb volumenű feladatokat tudtunk megvalósítani. Biztosítottuk az intézmények folyamatos üzemeltetésének érdekében az 1965-66. évi árrendezés mintegy 1.000.000.-Ft. költségkihatását, melyet a Főváros már nem tudott biztosítani* Községfejlesztési Alapból elkészült és üzemeltetését megkezdte az Asztalos János Ifjúsági Parkban létositett fedett tanuszoda. A tanuszoda üzemeltetése hetenként 460 fő iskolásgyerraek uszóoktatását biztosítja, melynek úgy politikai, mint pedagógiai jelentősége számottevő. A fejlesztés dologi kihatására hitelfedezotet a felettes szervek nem biztosítottak. Az üzemeltetés költsége folyó évben mintegy 400.000.-Ft, mely összeget részben elmen belül, részben ágazaton belül elért megtakarításból fog fedezni az Oktatási osztály. Az összevonás előtt komoly problémák voltak a Szántó Kovács János utcai Rendelőintézet gazdálkodásával. A költségvetési előirányzatokat nem használták fel, ugyanakkor az épületek, berendezések állaga évről-évre romlott. A rendelőintézet két épülete és beren-dezése kopott, elhanyagolt benyomást keltett. E területen az összevonás után komoly javulás mutatkozik az előirányzatok centralizált gazdálkodása eredményeként. Elvégezték a "Baleseti utókezelő osztály" földszinti ./. A/ t L fej Itt—- mrnmmmmJL _ . . x 5 -