1967. szeptember 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
76
fc - 8 - I városközpontjának épitési terve is rendelkezésünkre áll. Jelenleg Nagytétény központjának kialakítási tervén dolgoznak az illetékesek. Ugyancsak el kell készíteni a Dunapart, majd az egész kerület általános rendezési tervét is. A kerületfejlesztési munka természetesen az utcarendezési terv elkészítését is feltételezi. A rangsorolt sürgősségi sorrend ie kifejezi, hogy a kerületi Tanácsnak, a tanács vezetőinek az eddigieknél kezdeményezőbbnek, a feladatok elvégzésében következetesebbeknek kell lenniök. Nagyobb figyelmet kell fordítanunk a helyi erőforrások feltárására, az adott lehetőségek felhasználására. Biztosítanunk kell a tervszerűséget és a Tanács VB. eredményes koordináló tevékenységét. Bátrabban kell igénybe vennünk a tervek teljesítéséhez az üzemek és a lakosság segítségét, ilymódon is gyoreitani a fejlődés ütemét. IV. A kerületi Tanács, mint államhatalmi testület ée a VB. tevékenysége A kerület államhatalmi testületé céltudatos, a szorító igények és problémák ismeretében, nagy lelkiismeretességgel bővülő hozzáértéssel és önzetlenséggel foglalkozik a kerületünk gazdasági, kommunális, egészségügyi, kulturális és közéleti problémákkal. A kerület egészségéé demokratikus közéletének kialakításában a tanácstagok választóik által elismert és megbecsült közéleti emberek. A tanács és VB. ülések mindinkább olyan fórumok, ahol az Állandó Bizottságok javaslatai, észrevételei úgy az előterjesztésekben, mind pedig a döntésekben egyre eredményesebben öltőnek testet. A tanács apparátus lényegében megoldja a feladatát, s alkotó i'észese a tanács, illetve a VB. koncepciói kimunkálásának, valamint a testület által megjelölt feladatok végrehajtásának. Az apparátus munkáját még számos olyan bürokratikus és formális elem akadályozza, amely bizo- 1 nyos fokig háttérbe szorítja a kerületi kezdeményezések következetes megvalósítását. Tekintettel az uj gazdasági irányitás x’endszerének 1968. januárjában történő bevezetésére, valamint a kiterjedtebb hatáskörökre és a jog- ltöröki'e, szükségesnek tartjuk az egyes szakigazgatási szervek munká•/. Ko I I * * ****** -'tt ró j