1967. augusztus 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

141

- 7 - I fejlesztésű érdekében a Végrohajtó Bizottság a közelmúltban ja­vaslatot tott az illetékes főhatóságok vezetőihez, szükséges azonban, hogy a Végrehajtó Bizottság is megtegye a megfelc-lő intézkedésüket. Határozati javaslat: A Végrehajtó Bizottság 1,/ utasitja az épitőipar felügyeletét ellátó elnök- holyottesét, hogy az I. félévi fejlesztés kihatá­sainak tudomásul vétele mollett az illetékes fő­hatóságoknál szorgalmazza az Épitési Igazgatóság jogos bérigényének - a munkás átlagbérek 5 %-os omolóséhez szükségos 4 millió forintos béralap- f. évi kielégítését, majd az 1968 évi induló bőrszínt ennek figyolombovételével történő meg­állapítását. Határidő: folyamatos Felelős: Kelemen Lajos 2,/ utasitja az Igazgatási Osztály vezetőjét, hogy a tanácsi építőipari vállalatok munkaerőellátottsá­gának megjavítása érdekében vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a. dig is, mig uj munkásszálló mogépitosóro sor körül, az átszervezések folytán felszabaduló épülőt, illetve épületrész megfelelő munkásszállás céljára átmenetileg biztositható-c, és ha igen, erre vonatkozóan - az Épitési Igazga­tóság vozotőjével egyotórtésbon - a szükségos ln- tózkedésekot tegye meg. Határidő : decombor 31-% Fololős: Dr. Katona Géza 3s Dávid István. Budapost , 1967. augusztus 9. Dávid István s.k. az Épitési IgazgatósáL Láttam é3 egyetértek: vezetője. > Sarlós István s.k. a VB. elnöke. Az Igazgatóság a sajtótájékoztatás mellőzését kéri! /tói 4 .»«■, v ** •.• íü# — 4——l

Next

/
Thumbnails
Contents