1967. július 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

34

I i- 3 ~ nők az intézkedésnek az eredményeként a holyszinrajzok kiadása a néhány év előtti 6 hétről 12-14 napra csökkent, ami évi kb, 12 ozor helyszinrajznál az ügyfelek számára jelentős időnegtakaritást ad ás nyilvánvalóan csökkenti az ügyfélforgalmat. Előfordul az is - oz is elég gyakori - hogy az ügyfél kérelmének vagy fellebbezésének benyújtása után 1-2 nappal sürgeti ügyének intézését remélve, hogy igy hamarabb elintézést nyer. Ez csak az eljárások gyoreitáeával előzhető meg, mórt ha köztudomásúvá válik, hogy minden ügy 30 nap alatt - az egyszorü ügy rövidobb idő alatt - elintézést nyer, úgy az állampolgárok döntő részo fölöslegesnek fogja tartani ügyének sürgetését, A Fővárosi Tanács apparátusát ávento 180 ozor, a korületi tanácsokat pedig 900 ezer ügyfél körösi föl különböző tanácsért, A tanácskérés során az államigazgatási ügyeken kivül polgári jogi, egészségügyi ás sok egyéb, néha magántermészetű ügyben kérnek segítséget vagy cligozitást, A tanácsot kérők nagy számának több oka van. Az egyik ok az, hogy néhány bonyolult és az ilyon ügyökben járatlan állampolgár szóbeli felvilágositást kap, ezt megjegyezni és megérteni első hallásra csaknem lohotctlon, tehát kénytelen több izben felvilágositást kérni, Ilyon ügyek például az épitési engedélyek és a telekszabá­lyozási ügyok, A Városrondozósi és Épitészeti osztályt ogy hét alatt 1714 fő, a négy korület épitósi osztályát 785 fo kereste fel tanács­adás végett. Közismert, hogy az építési engedélyok kiadása eléggé bonyolult eljárás, több okirat beszerzése szükséges, ezenkivül a tervezési ée kivitelezési jogosultság is eléggé bonyolultan van szabályozva, A szóbeli felvilágositást nem tekinthetjük hatásosnak, amit bizonyít az is, hogy igon sok épitési engedély iránti kérelmet koll iratpótlősra utasítani. Ha az ügyfél számára ogy részletes, nyomtatott tájékoztató állna rendelkezésére, amelyben közérthetően és rászletosen le volna irva tennivalója, őzt otthon nyugodtan át­‘ tanulmányozhatná és bizonyos, hogy ez volna számára a legmegfelelőbb tanáoeadás. Ilyen kezdeményezéssel - bár nem megfelelő formában - a II,kcr.Tanács VB,Épitési és Közlekedési osztályán találkoztunk. Ugyanez a tartalmi megállapítás vonatkozik a telekszabályozási el­járásra is. Az államigazgatási ügyeken kivüli tanácskérésnek fo oka a kellő jog­L- 11 =J zmmm * ‘ "em

Next

/
Thumbnails
Contents