1967. június 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
60
- 7 bemutattunk, következménye pedig az, hogy jelenleg közel 380 km közcsatorna vár a.onnali felújításra, A felujitási igény időbeli változását a ;1TI« tábla tartalmazza, amely egyben a hálózat vonatkozásában a szinttartási feladatok felmérését 13 adja,,. A táblázat szerint a felujitási szükséglet 1980-ra 40 kn-rcl, tehát 420 kn-ro fog emelkedni. 1930. után az igény © -oson növekedni fog, mert jelentkezik a portland-cementből készült betoncsatornák elhasználódása. Feltétlenül szükséges tehát, hogy 1980-ig a felújításra szoruló csatornahálózat átépítése maradéktalanul megtörténjék. Ez évenként mintegy 25-30 km csatorna felújítását jelenti. Ennek végrehajtása esetén 1980. utáni időben már C3ak az évenkénti elhasználódásból jelentkező szükségleteket kell kielégíteni. A szinttartás szükségessége az elavult átemelőtelepek re* konstrukciója terén is jelentkezik, de ez minden esetben kapacitásbővüléssel is jár, ezért ezt a fejlesztési feladatok között tárgyaljuk3 3« A fejlesztés mértéke, elérendő célok A fejlesztés terén a legfontosabb feladat a lakosság ellátását közvetlenül szolgaló és közegészségügyi,igényeit kielégítő mellékhálózat bővítésé, Ennek előfeltétele viszont a befogadóul szolgáló főgyűjtők, gyűjtők és átemelő telepek megépítése, melyek egyben a felújítást /szinttartást/ és az uj lakótelepek telepítését is szolgálják. A IX* tábla tartalmazza a fejlesztési tervben kidolgozott szükségletűk fontossági sorrend szerinti felsorolását 1980-ig, 5 éves tervenként! bontásban. Megvalósulásuk esetén a szinttartás előfeltétele7 teljesen biztosítottak lennének, fejlesztés vonatkozásában p©dig a csatornázott terület mintegy 6000 ha-ral emelkedik, a törzscsatornáhálózat hUssza 1000 km-rel nő0 Ellátottság szempontjától az 1/1-. L J * »• ... .m* ; i i