1967. június 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
15
Í- 2 - 1 pártfogói apparátus létrehozását az idők során sem tudták megvalósítani. Nincs javulás a nevelőotthonok vonatkozásában sem. A megvizsgált intézetek szinte mindegyikében nagy a zsúfoltság..Az intézményi hálózat bővítése lényegesen elmarad az igények mögött. A férőhelyek kialakításánál nem vették kellően figyelembe a demográfiai hullám várható hatását. Annak ellenére, hogy a fővárosban csaknem kizárólag életveszély esetén kerül sor állami gondozásbavételre ilyen gyérmukrrk száma évről-évre nőtt, év végén mór több mint 7ooo é iróasűLmondozott- kellett biztositani. Emellett egyre több azoknak a száma is, akiiek megfelelő nevelése intézeti elhelyezést kiván. E probléma megoldásáéinak' kismértékben segitetce a nevelőszülői hálózat. Az elmúlt évek során az intézetek szakosítását, a gyermekek szelektálás ©it megfelelő formában nem oldották meg. A szelektálás terén történtek ugyan kezdeményezések a tarthatatlan helyzet megváltoztotására /túlkoros intézetek kialakítása, fővárosi beutaltak külön intézetben vöIó elhelyezése, stb,/, ezek azonban az alapvető probléma megoldásában komolyabb változást nem eredményeztek. A szellemileg és fizikailag egészséges gyermekek együtt vannak a lelkileg és idegileg sérültekkel, a bűnöző fiatalokkal. A gyakorlati tapasztalatok szerint az utóbbiak hatása megfertőzi azokat a gyermekeket is, akik anyagi, vagy családi.körülményeik folytán egészséges szemlélettel kerültek az otthonokba, A vizsgál+t részletes megállapításai a következők: ,1. ^ A memy?gő. gyermekvédelem g-zervezote. repd.g?5£e és helyzete., A gyermek és ifjúságvédelemmel foglalkozó állami és társadalmi szervek munkáját összehangolni hivatott munkaértekezletek.kiolakitáEa és működése a korábbi időszakkal szemben fejlődést mutat. A fővárosi szinlrü munkaértekezlet határozatai kezdik éreztetni hatásukat a főváros gyermek és ifjúságvédelme terén. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a képviselt szervek elfogadják és végrehajtják a hozott határozatokat és igy gyakorlatbím is megvalósul a koordináció, másrészt a munkaértekezlet a fővárosi gyermekvédelmi politika alapvető elvi kérdéseinek tisztázására alkalmas fórummá válik. • AS L V1/19^9/1967. # 1---- J * *■-! US#}