1967. június 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

130

, ­i * i- 63 ­F a j k o s Aladárné: Elővásárlási joguk vank Elnök: Van elővásárlási joguk, de biztosít­suk részükre a 100 négyszögölet. Felvetődött az a téma is, hogy állandó lakás cél­jára fel lehet-e használni a hétvégi házakat. Ezzel Összefüggés­ben Götz elvtárs arra mutatott rá, hogy a hétvégi-MesaÉNottaánme házas telepek meg fogják növelni a bűnözőt ek számát. Ha üdülő­teleppé nyilvánítjuk ezeket a telepeket, ez egyben azt is jelenti, hogy állandó lakás céljára nem lehet azokat felhasz­nálni, - bár magunk között tudjuk, hogy lesznek akik ezeket állandó lakások céljára fogják felhasználni. Mindenesetre azon kell lenni, hogy ezek a telepek valóban üdülőterületeik legyenek a tulajdonosoknak. Vitatott kérdés volt, hogy a lebonyolításban milyen módon vegyen részt az OTP. Tény, hogy az OTP is állami intézmény, melynek ehhez is megvan a szervezete, tehát egészen nyugodtan csinálhatná. Ebben a tekintetben nem kivánok vitatkoz­ni. Tény azonban az is, hogy van a Fővárosi Tanácsnak egy vál­lalata, amelynek az alapitó levelében többek között ez a profil is teljes egészében benne van: a Fővárosi Ingatlanközvetítő Vállalat, amelynek erre a célra megvan a szervezete is, és amely - különös tekintettel arra, pmít Fajkosné elvtársnő emlí­tett - nyilvánvalóan üzleti viszonyt tudna létesíteni, és igy a befolyt összegek az államhoz, az államon belül pedig a Fővárosi Tanácshoz jutnának. Ebből a meggondolásból kiindulva, számunkra nem közömbös, hogy azOTP bonyolítja-e le ezeket a dolgokat, vagy pedig a Fővárosi Ingatlanközvetítő Vállalat. Ezt a kérdést külön vizsgálat tárgyává kell tenni, - és ezt a feladatot Szilágyi és Vertetics elvtársak fogják megkapni. Nem tudok egyetérteni azzal az állásponttal, ame+yefc Götz elvtárs úgy fogalmazott meg, hogy mi fontosabb: vajon a lakóházak felujitása-e, vagy a hétíégi-házak témája. A két témát nem tudom ilyen módon egymás mellé állítani, mert más dolog az, ha a hitelforrás szempontjából vizsgálom a kérdést, és az is más, ha a hiteligény szempontjából vizsgálom. /! j 1 ; -J ni © • * /sp

Next

/
Thumbnails
Contents