1967. március 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

38

* i- 22 ­Kéthetenként megtartottuk a csoportvezetői értekezleteket, A pártszorvezet és az OB bevonásával megvitattuk és kidolgoztuk az uj gazdasági mechanizmus következtében Intézetünkre háruló feladatokat is. Részletes javaslatot állitottunk össze, 'anely- lyol foluttos, illetve felügyeleti szervünk egyetértett. Az Intézet 1966, óvi létszáma 63 fő, 1965# évhez képest havi vál­tozott, illetve az 1959. doc mocr 31-i létszámmal azonos. Továbbra is egyik fő törekvésünk maradt megfelelő törzsgárda ki­építése, 1966-ban mindössze 2 dől;ózó távozott Intézetünkből, részben azért, mert a ma már megkövetelt szintet n®n érték el. Ez a változás a létszám 3>2 %-a. Erre a stabilitásra jellemzők az alábbi adatok: 1965 1966 Az összlétszán ________ %-ban_ 5 évnél hosszabb ideje dolgozik 22 fő 26 fő 41,3 10 '» '» •» '» 21 " 22 »' 34,9 Igyekeztünk munkatársainkat pártunk ideológiájának megfelelő irányiján formálni, Ennok eredménye koppén dolgozóink közül ujabb 3 tag, illetve tagjelöltöt vettünk föl, A dolgozók közül: 39 nő 62 % 24 férfi 38 % Ebből: nő férfi műszaki vezető 2 fő 5 fő önálló irányitó mérnök 3 ” 1 " műszaki ügyintéző 19 " 16 " Az Intézet dolgozóinak átlagos életkora 38 óv. Iskolai végzett &■ zorinti me.-.oszlás: vogyószmórnök l. fő /obből kémiai tudományok kandidá­tusa 2 fő,mérnök-küzgazdáüZ 1 fő/ tud.egyetemi vegyész 8 " agrármérnök 1 " kertészmérnök 1 " tcchn, vógzottsógü 4 0 egyéb 24 " 1966, évben Intézetünkből 11 fő /17,5 %/ vott részt közép, illet­ve felsőfokú oktatásban. Ebből: önálló aspiráns 1 fő ogyotenr. ill .főiskolása jár 8 " technikumba jár 2 " Ezek közül befejezték tanulmányaikat ó diplomát, illetve képesí­tést szoroztok I966-bán: vegyészmérnök 1 fő agrármérnök 1 " kertészmérnök 2 " ! ** I L:----------------U fciüBBP 4 *• -... - %* ‘ M&fp

Next

/
Thumbnails
Contents