1967. március 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

135

térítése mellett - az eredeti tulajdonosra száll vissza,illetve amennyi­ben a Magyar Állam tulajdonába került telket időközben már felhasznál­ták dr* Nedeczky Lászlóné ós dr*Bathó Kálmán a kisajátítással kapcso­latos kártalanításra vonatkozó jogszabályok szerint fog kártalanításban részesülni* A határozat visszavonása esetén a telken létesített építményeket Sr* Nedeczky Lászlóné és dr* Bathó Kálmán köteles kártalanitási igény nélkül elbontani és a bontásból kikerült anyagot a telekről elszállíta­ni* Amennyiben a Magyar Állam az építményekre igényt tart,értéküket a kisajátitási kártalanitási jogszabályok szériát fogja megtéríteni* Indokolás : Az épiteni szándékozó folyamodók az épitési tilalommal terhelt telkük helyett családiházzal beépithető cseretolok adását kórtók*y#§# Mogállapitottuk,hogy a 2/1962* /IV.30*/ ÉM*-Rí*sa* rendelet /!/ bekez­désében felsorolt b, c ós o. pontjában olőirt feltételek fennállnak az a./ illetve d./ pontban előirt föltételek / ép.övvhiánya/ hitelt érdemlően nem bizonyitható, igy nevezettek kérelmét teljesíteni kellett. Budapest,196? január hó 13. V"^f: [£. A'áttam és egyetértek: ^ / Heincz Mihálfr/ '■{ -ftoi W / osztályvezetőhelyettes v'/V. Xi j yfiP r ^ /Bartos István/ V# ' rar? irt C a VB. elnökhelyettese. /fázilVyi Lajo's:/ , ősz ti iyvezető V-ro i Vb ^ • to 1* Pénzügyi osztály ~"Y 'fi I rjrft­íftil »-• í-í-- ... . : . , . I i- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents