1967. január 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

147

r 1 I - 37 ­' tellát felvetném, hogy nem kellene-e jobban konkretizálni. A ha­I 4 / tározati javaslatok 1./ pontja lényegéten az árvízvédelem, ponto­sabban az„árvizyédeltnl gát építésének a kérdésével foglalkozik. Értein, hogy az a bizonyos 67 április 3o-i terminus, amelyet Oilt- ner és Szilágyi elvtárséknak adnánk, arra vonatkoznék, ho0y a vég­leges helyet és a műszaki megoldásokat állapítsák meg. Úgy gondo­lom azonban, hogy valamiféle tájékoztatást kellene kapnunk arról, hogy ha már az alapkérdéseket megállapítják, mi várható, milyen tervekben állapodtak meg és azok milyen költségekkel, (jilyen ha­táridővel fejezhetők be. Tudniillik maguk állapítják meg, hogg, ez az wósz fejlesztés szempontjától döntő, mert addig a további műtárgyak fejlesztése sen- nagyon lehetséges. Többet kellene majd róla tudnunk, mint azt, hogy mikor állapodnak meg abban, hogy a 3 alternatíva közül, melyiket választják. A másik pedig a csatornázás kérdése. Úgy gondolom, hogy a határozati jav slutuk 3*/ pontjában meg kellene fogalmazni azt a gondolatot, amely az anyagtan már szerepel is, hogy tudni­illik a békásmegyeri lakóteleppel kapcsolatban óhajtják ezt a megoldást. Az anyagban ez szerepel ugyan, a határozati javaslatok­ban azonban már nem. Én a határozati javaslatnak ilyen konkreti­zálását javasolnám. Kőmives István: Tisztelt Végrehajtétizott- ság! 1958 óta húzódik “ez a probléma és hozzátartozik az igazság­hoz,1 hogy az egy campingépitéaen és egy részfejlesztésen kivül gyakorlatilag nem 30k történt ezen a téren 58 é.ta. Az anyag tehát joggal veti fel a problémákat. Szerintem most két dologban kell határoznunk. A városrendezési osztály az időközben szerzett tapasztalatok alapján;és különös tekintettel Békásmegyerre, vizs­gálja felül az 1958-bon elfogadott általános rendezési tervet. Amikor onnan felülvizsgálata és módosítása megtörtént, készüljön el az ut- és közműépítés költségvetési becslése, vagy kiviteli terve. Amikor az is megvan, akkor lehet a koordináld tevékenysé­get folyamatba tenni, mert amig a költségek konkrétan nem ismere­tesek, és amig a rendezési terv módosítása meg nem történt, ad— L— — híL, j I •> 4:£gp i; »

Next

/
Thumbnails
Contents