1966. december 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

103

» -S.'.::.; - ti r i ZSffiWS# i I 4- 3 ­47 milliót különböző bontásban átadna a fővárosnak. Meg kell monda­nom, hogy az első évi bontásban, amely a terv szerint lo millió fo­rint lett volna, Írásban csak 3 milliót kaptunk meg. A 7 millió, amely a felszerelésekre vonatkozik, a Tervhivatallal folytatott tárgyalás során pillanatnyilag még vita kérdése. Ha a Művelődés­ügyi Minisztériumtól az igórt 47 millió forintot megkapnánk, vala­mint azt a felújítási hitelt, amelyet a szakközépiskolák fejleszté­sére irányoztunk elő, abban az esetten itt a szakközépiskolák fej­lesztésének minimális szükségletét biztosítani tudjuk. E 1 n ö k : Van-e valakinek kérdése? Dávid Ferenc: Két kérdést! A 9* olcial alján közli az osztály állásfoglalását az Árpád-gimnáziummal kapcsolatban. Milyen biztosítékokra gondolnak arra nézve, hogy ez a középiskola középiskola maradjon, amig pótlása felépüli Itt tudniillik azt köz­ük, hogy a VB elnöke kérjen biztosítékot. Feltétlenül VE-határozat kell ahhoz, hogy a szer­kezeti változások következményeképpen szükségessé váló középiskolai körzeteket kialakítsa az osztály? Szerintem nem kiván külön VB-ha­tározat ot. Szépvölgyi Zoltán: A 8. oldalon sző van arról, hogy a népgazdaság igényeinek megfelelően csökkenteni kell az elektromüszerészi és elektronikai műszerész szakközépiskolai osz­tályok számát és növelni kell a mechanikai műszerész és géplakatos- szakközépiskolai osztályok számát. Milyen népgazdasági igényfelmérés alapján kerül eldöntésre, hogy milyen szakközépiskolai osztályokat alakítsanak ki? Van-e ilyen megbízható konkrét felmérés? Két év múl­va tudniillik esetleg rájövünk arra, hogy még sem ez kell, hanem valami máf. Szóval: Milyen konkrót megalapozottsággal mondjuk azt, hogy nem az kell, ami most van, hanem valami másí1 Elnök : Mezei elvtárs válaszol a kérdésekre. Mezei Gyula: Dávid elvtárs kérdésére válaszol­va: az Árpád-gimnáziumban kialakitandé szakközépiskolát azért támo­gatnánk, mert egyik mód lenne arra, hogy növeljük a szakközépiskolai 0 4oS

Next

/
Thumbnails
Contents