1966. november 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

84

r i . . i- 9 ­A VB* 1966. április 27-i ülésén hozott 192/1966.sz. határozatával a jelentést /az 1965-ben szakmunkás képesítést nyert és középiskolai érettségit szerzett fiatalok munkábalépóséről és az 1966-ban várható helyzetről/ elfogadta és felhívta a munkaügyi osztály vezetőjét, tegyen meg minden szükséges intézkedést az 1966.évben iskoláikat befejező ■fiatalok raunkábalépósének elősegítésére. Határidő: folyamatos, jelentéstételre október 31. Felelős: Szegedi Andor. A munkaügyi osztály a határozat végrehajtására több intézkedést tett, Elsősorban javaslatot terjesztett elő a főváros területére érvényes munkaközvetítési rendelet módosítására. Ennek alapján a VB. elnöke 174/1966,sz. rendeletében julius 1-től kötelezően előírta, hogy több jelentős iparágban valamennyi - szakképesítéshez nem kötött - női munkaerő felvétel osak a Munkaerő- * gazdálkodási Hivatalok utján történhet. Az említett intézkedés célja az volt, hogy-az admi­nisztratív munkalehetőségek korlátozott száradra te­kintettel - olyan, betanítást igénylő fizikai munka­köröket tartsanak fenn az érettségizett fiatalok - elsősorban leányok számára - amelyek általában vonzóak, illetve bizonyos műveltségi szintet igényelnek. A szakmunkás vizsgát tett fiatalok munkába állásának részbeni elősegítését célozta a rendelkezés azon pontja, amely a vidéki lakosok számára kötelezően előirt munkaközvetítés alól az első munkaviszceytlétesítendő szakmunkásokat mentesíti, A VB. elnökének rendeletét a szaktároák hivatalos lapjai is leközölték. A munkaügyi osztály utasitotta a Munkaerőgazdálkodási Hivatalokat, hogy a vállalatoknál megüresedő adminisz- 1 trativ munkahelyekre eloősorban az idén érettségizett fiatalokat közvetítsék. Az osztály junius 15-től november 3o-ig részletes / V 4 statisztikai megfigyeléseket végez a fiatalok cíunkába- állításával kapcsolatban. Az erről szélé első összesített */• 1 MM * • ’** *• —■' 11 ©—_—~— -———— -----------

Next

/
Thumbnails
Contents