1966. november 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
7
-5paed területvezető főorvos, a kerülettel egyetértésben. Az I. kerület Egészségügyi osztálya rendszeresen igényli a kórház segítségét, az együttműködés azzal a kerülettel a legjobb. A kerületekkel való operatív együttműködést nehezíti, hogy a határozat alapján kialakított igazgatósági plénura túl nagy testület,amo- lyot évente legfeljebb kétszer célszerű összehívni. Szükséges lonno emellett egy szúkebb vezető-testület kialakítása -Igazgatói Tanács elnevezéssel-, amelynek tagjai csak a vezető kórház igazgató ja, párt- és szakszervezeti vezetője, a szervezési osztály vezetője, valamint a kerületi egészségügyi osztályok vezetői lennének. A Tanács feladata az lenne, hogy az érvényes rendelkezések keretében kialakítsa a területi gyógyitó-mogelőző ellátás elvi egészség- > politikai célkitűzéseit és gyakorlati tennivalóit. A Tanács határozatai mind a területi vezető kórház igazgatójára, mind az érintett kerületi ogószsógügyi osztályvezetőkre kötelezőek lennének. A Tanács havonta tarthatna munkamegbeszéléseket. Alapvető nehézséget okoznak a fekvő- és járóbotegellátás kerületenként eltérő adottságai. A kórházi ellátás irányítását elsősorban a vezető kórházban kell összpontosítani, a kerületi oü.osztályok hatáskörét is érdekeltségét a járóbetegollátásban kell biztosítani azzal, hogy a vezető kőrhéz szakmai irányitó jogköre a járóbo- tog-ellátásban is érvényesüljön. A kerületi oü,osztályok beleszólása a kórházak irányításába az igazgatósági tanácson keresztül történne. Ennek megfelelően kell rendezni a kinevezési jogköröket is. /L.:mellékletet/. További feladatok: • 4 • . . V ... 1./ A kísérlet részletes elemzése alapján célszerűnek mutatkozik az irányítás egységesítésének megszervezése gazdasági területen is. A Fővárosi Egészségügyi osztály a gazdasági mechanizmus reformjával kapcsolatban erre vonatkozóan részletes javaslatot dolgozott ki. 2./ Ez év december 31-ig kidolgozzuk a vezető kórházak működési szabályzatát, amely szabályozza a területi kórház és a hozzá kapcsolódó intézmények, valamint a kerületi tanácsok egymáshoz való kapcsolatának konkrét formáját. Ennek keretében kimunkáljuk az igazgatós! feladatok decentralizálásának módozatait' is, : , - 1 i i