1966. november 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
163
• •-'&WI00B0 A « < 1 ! J - 50 - I építészeti karokat, valamint az ezekben a szakmákban az első vonalban dolgozó embereket ne szólítsa fel arra, hogy bocsássák rendelkezésünkre tudásuk legjavát. A Nemzeti Színház tervpályázata azért nem sikerült, mert kevés volt az 1.5 millió,amit kiírtak. Ezért nem lehetett olyan tervpályázatot elérni, amely sokkal szélesebbkürü btt volna, mint amilyen volt, - mert az első díjnak kellett volna 1.5 millió forintnak lennie, tekintettel arra, hogy 3oo millió forintos obejktumról van szó. A szűkmarkúság nem helyénvaló ilyen esetekben. Ennél több érvet nem tudok felhozni. Elnök: Javasolom a Végrehajtóbizottságnak, hogy az előterjesztést úgy fogadja el, hogy egyetért a két objektum: a bevásárló központ és a televízió tervpályázatának kiírásával. A Végrehajtóbizottság anyagilag is hozzájárul a tervpályázat kiírásához, azonban az anyagi nagyságrendet illetően Bartos és Kőmives elnökhelyettes elvtársabi állapodjanak meg,... Készéi Károly: Maximum loo.ooo, illetve 15o.ooo forint! Elnök:... maximálisan az itt szereplő összegekkel. Egyetért ezzel a végrehajtóbizottság? / Igen./ Következik az 5/F.pont: Ingatlanok elidegenítése. Van valakinek észrevétele? / Nincs./ A Végrehajtóbizottság elfogadja. Következik az 5/G.pont: Morvái Endréné házmentcsitésl **5 MILí. F a j k o s Aladárné: Felhívom a Végrehajtóbizottság figyelmét arra, hogy az előterjesztés javaslatában hiba van, minthogy a javaslat beépített ingatlanról beszél. A helyes szöveg az, hogy be nem épitett ingatlant kap cserekártalanításként© Elnök: Ezzel a módosítással elfogadja a végrehajtóbizottság az előterjesztést? / Igen./ Következik az 5/H pont: Tájékoztató jelentés a tanulók osztályozásának pedagógiai és tanügyi igazgatási problémáiról. I /( L- J I