1966. november 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

141

4 - 27 - ^ teszünk, és úgy gondolom, hogy más tekintetben is kötelez ben­nünket ez a felelősség. Végül én is megköszönöm Iíeszei elvtársnak nem^csak a hozzászólását, hanem az előkészitő tárgyalások során is megnyil­vánult segitő készségét, merifhiszen a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa részéről valóban nagy segitséget kaptunk ennek,a való­ban nagy feladatnak a megvalósitásához. Bejelentem még, hogy március elsejéig hozni tudjuk ösztöndij-javaslatunkat. Elnök: Javasolom a VégrehajtóbizottSágnak, hogy a jó előterjesztést fogadja el. Egyetért ezzel a végrehajtó- bizottság? /Igen/ Javasolom, hogy most vegyük előre a pótlólag kiküldött anyagot, tekintettel arra, hogy az ehhez meghívott három elvtár­sunk kint várakozik. A tanácsi beruházásból épülő Következik tehát a pótliólag kiküldött tárgy:// bér­és szövetkezeti lakások ügyében készült előterjesztés. As előterjesztésnek én vagyok as előadója, és kiegészítést nem kivánok tenni. Megkér de zeni a három meghívott elv társat, hogy van-e kiegészítésük? / Nincs. / Kinek van kérdése? Készéi Károly: Nekem van kérdésem a 3./ ponttal kapcsolatban. Egyizben már foglalkoztunk a szövetkezeti laká­sokkal kapcsolatban bizonyos idő után felmerülő gondokkal. Ez a pont azt mondja, hogy a szükséghez## képest egy lakótelep keretében is a lakóházak egy része bérlakásként, más része szövetkezeti lakásként hasznosítható. Ezzel elvileg és gyakor­latilag is egyetértek, de felvetem azt a kérdést, hogy jogsza­bályilag meg tudjuk-e ezt valósítani. Mintha egyszer már hallot­tam volna arról, hogy ezt az egész ügyet az Építésügyi Miniszté­rium kormányszinten rendezni kívánja, azonban megítélésünk sze­rint ennek néhány előfeltételét meg kellene teremteni. Ha már szónál vagyok, akkor elmondom, hogy nagyon egyet­értenék azzal, ha a középtávú lakáselosztási tervünket minél előbb elkészítenénk. Ezt annyival is inkább szükségesnek tartom, I -J­) ■*. V ■>: - ■ $

Next

/
Thumbnails
Contents