1966. november 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
139
Mezei Gyula: Igen. Szeretnék most válaszolni Kelemen rlvtárs kérdésére, az 5* olaalon lévő megállapításunk megalapozottságát illetőleg. Ha ezt a következtetést csupán számadatoktól vontuk volna le, ajckor megalapozatlannak tűnhetnék. Felméréseink azonban nem csupán a számadatok összegezésére, hanem a tényleges helyzet felmérésére irányultak. Ténylegesen számolnunk kell azzal, hogy az értelmiségi szülők gyermekeinek a jövőjét általában szellemi pályákon tudják elképzelni. Ez a tudat nagyon erőteljesen hat már a kisgyermekkortól kezdve is. Követeezetesen arra készítik fel a gyermekeket. Ha gyermekeik tanulmányi eredményében valami probléma jelentkezik, akkor instruktorokkal taníttatják gyermekeiket és mindenképpen valami pluszt igyekeznek adni nekik. Ma általában nem a gyenge tanulók mellett vannak korrepetitorok, hanem 'a 4-5-ös tanulók mellett, ho^y még jobban felkészülhessenek arra a versenyre, amely a továbbtanulást jelenti. A kérdés csupán az, hogy mi következik ebből: a fizikai munka lebecsülése vagy az értelmiségi pálya túlbecsülése. A kérdést kétoláalról is megközelhetjiik. Bizonyos mértékig kétségkívül dominánsait az értelmiségi pálya túlbecsülése, mint életpályának az elképzelése, de megtalálható motívum a fizikai munka, lebecsülése is. Nagyon sok, sajnálatos tapasztalatunk van arról, hogy ha ezeknek a gyermekeknek nem sikerül bejutni az egyetemre, nem sikerül értelmiségi pályán elhelyezkedniük, akkor szerencsétleneknek érzik magukat, ki siklottnak tekintik életüket. ^ | 1 _______________________ /f P j ^ I I- 2 4 - 25 -
