1966. november 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

30

i \ Irányítja az energetikusok továbbképzését, energetikusi tanfolyamokat, szervez, együttműködve az illetékes oktatá­si szervekkel* Javaslatot tesz az energiagazdálkodás körében kitűzött célfeladatok és a kiemelkedő energetikai munkák, továbbá a jól dolgozó energetikusok jutalmazására, az ilyen célra szolgáló összeg felosztására, illetve az energiagazdálko­dással kapcsolatos rendelkezések megszegése esetén az ér­dekeltek felelősségrevonására* Kiértékelő beszámolót készit évenként a Fővárosi Tanács felügyelete alá tartozó gazdálkodó szervek energiagazdál­kodási tevékenységéről, valamint.az energetikusi szervek működéséről a Fővárosi Tanács VB, és az Országos Energia­gazdálkodási Hatóság részére* Az energiagazdálkodással kapcsolatos rendelettervezetekre véleményt nyilvánít. Közreműködik a Budapest levegőszennyeződésének csökkentése érdekében meghozott GB. határozat végrehajtásában. II, Energetikus Feladata, hogy távoliétóben ós szükség szerint a főenerge­tikust helyettesítse. Feladata az éves és távlati tervek készítése hő- ós egyéb energiahordozók termelésére és felhasználására. Feladatkörébe tartozik a gazdálkodó szervek energiahordozó /szilárd, folyékony ós gáznemü/ felhasználásának ellenőr­zése akár fűtési, akár technológiai célú a felhasználás. * « ' 'ti «* ’ ­- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents