1966. szeptember 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

19

I ______ ■ é mwHpp l i A 114 dolgozó közül 27 rendelkezik egyetemi, vagy főiskolai végzettséggel, 77 középiskolát végzett, /12 fő egyetemen tanul, 3 dol­gozó pedig középiskolai tanulmányokat folytat./ Ez azt jelenti, hogy a 103 érdemi ügyintéző mindegyike középiskolát, vagy magasabb végzettséget szerzett, illetve tanulmányainak befejezése után ilyennel rendelkezni fog. A KSH Elnöke az egyes munkakörök betöltéséhez szakképesités meg­szerzését irta elő. Jelenleg 31 dolgozó felsőfokú, 35 dolgozó középfokú és 20 dolgozó alapfokú statisztikai képesitéssel rendelkezik, 16 dolgozó pedig az előirt szaktanfolyamon tanul. b/ Az adatgyűjtések köre Az Igazgatóság statisztikai megfigyelései kiterjednek - a jelle­güknél fogva országosan vizsgált ágazatok /pl. külkereskedelem/ kivételé­vel - a Budapest területén levő valamennyi vállalatra, intézményre, függet­lenül azok szervezeti hovatartozásától. Adatgyűjtések folynak a budapesti I székhelyű /központú/ vállalatok és intézmények vidéki tevékenységéről is, főként az iparban, az épitőiparban és a beruházási tevékenységet illetően /a budapesti vállalatok vidéki ipartelepeiről, a budapesti épitőipari vál­lalatok vidéki épitkezéseiről, a fővárosi beruházók vidéki létesitményei- ről/, Ugyanigy számbavételre kerül a vidéki gazdasági egységeknek a fővá­ros területén folyó tevékenysége is. Az Igazgatóság statisztikai munkájának volumenére utal az, hogy kiterjed országos viszonylatban az ipar mintegy felére, az építkezések mintegy 4-0 f<r-ára, a belkereskedelmi forgalom 1/3-ára. Az adatgyűjtések lényegében 3 f<5 csoportra oszthatók: 1. A KSH Elnöke által országosan engedélyezett rendszeres beszámoló jelentések, 2. Különböző céllal esetenként szervezett toljoskörü, il­letve reprezentatív adatfelvételek, 3. Az Igazgatóság által szervezett, a helyi tájékoztatási igények kielégítését szolgáló megfigyelések. j /Az Igazgatóság megfigyelési körének részletesebb bemutatását a 2.sz. melléklet tartalmazza./ M , I / '5~ lo _r --------lj

Next

/
Thumbnails
Contents