1966. szeptember 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
160
i “ J! -. i 4 - • „•- 27. Molnár elvtára kérdésére válaszolva: A második nagy felszíni vizkiemelő miinél figyelembe veszik az összes tapasztalatot, amelyet az elsőnél szerelek, az összes nemzetközi tapasztalatot, amelyet a víztisztítási eljárás során azóta nyertek. Most jártunk kint, az egészet végignéztük: minden újítást, minden eljárást alkalmaznak. Megint egy tenchikai kérdés persze, hogy nem válaszolnak a feltett kérdésre. Oda kellett volna Írni, hogy kedves elvtársak, utasításukat végrehajtjuk és határidőre átadjuk. Szóval egy mondattal kellett volna többet irni. Erre is hívjuk fel külön a Közmüigazgatóság figyelmét. rí * Az l8tvánmezei-ut»a vonatkozó jelentést pedig adjuk vissza azzal, hogy adjanak tájékoztatást ugyancsak 2 hét múlva arra, hogy mi történt. A megvilágításra tudniillik az Atlétikai Európa Bajnokság megszervezésével került sor. Úgy néz ki, hogy akkor elfogadtattak velünk egy határozatot, amely nem volt megalapozva, hogy le kell bontani az utcai WC-t és kell építeni egy másikat 5oo.ooo forintért. De sem kapacitás, sem semmi! A kerületben / járva, sírtak nekem, hogy miért nem építünk nyilvános IC-t. Megkérdeztem, hogy a lakosságnak melyik része követeli: az a része, amely ott lakik a XIV. kerületben? Miért akar az utcai klozetra Járni?! Aki meg a vendéglőben iszik, annak nem építünk. Ezt azonban nem hozták a VB elé. Az Istvánmezei-ut világításával pedig az van, hogy nyilván póthitel kell, nem lehet megvalósítani az évi hitelkeretből.; Adjuk vissza és Giltner elvtáre 2 hét múlva adjon jelentést arról, hogy mi történt az Istvánmezei utcában. A kereskedelmi osztály és a Közmüigazgatóság tehát ebben a két ügyben hozzon igazoló jelentést. A Közmüigazgatóságot hívjuk fel arra Is, hogy legyen szives pontos válaszokat adni. A Soroksári-uti iskola ügyében pedig Viszket elvtárs médosité magyarázatát fogadjuk el* Utcaelnevezési javaslatok következnek, p<5r Bertala- utba. Van valakinek észrevétele? /Nincs./ Székely Mihály- utca. Van észre vétel? /Nincs./ Dunyov István-utca. Van észrevétel? /Nincs./ A Rövid-utca felosztása: NSpstadion-köz és Szabó József-köz. Van valakinek észrevétele? /Nincs./ f : B A J I ; >■: . 7 : i; L ..................................111,HL |Í