1966. július 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
71
f i- 20 kozásban, amire Götz elvtárs az imént nagyon helyesen világított rá. Ha az apparátus meg akarja akadályozni a panasz kedvező elbírálását, akkor meg is kadályozza. Lakásügyekben erre nagyon komoly tapasztalatunk vannak. Amikor - bocsánat a kifejezéséért - az ügyfelekkel kitolnak azzal, hogy végrehajtják azt a határozatot, ami egyébként tudatosan törvénysértő volt és a panaszfórumon már nem lehet megakadályozni. Két kérdésre szeretném felhivni a Végrehajtóbizottság figyelmét és kérni, hogy az igazgatási osztályt utasítsa a megfelelő vizsgálódásokra. A 6.oldalon szerepel a jelentésben, hogy nagyon sok ügyet 8 napon belül a fellebbezési fórumon nem vesznek fel. Ez valóban igy van, s javaslom, megvizsgálni ennek az okát. Javaslok továbbá mind a másodfokú szervek, mind pedig a kerületi végrehajtóbizottságoknál egy határozottabb hozzááll/st. Bizonyos felelősségrevonásokat is. Mert azért megengedhetetlen - hogy megint a mi tapasztalatainkról beszéljek- : volt olyan panaszügy, amit mi leküldtünk, csak felszerelés céljából az illető hátságoknak és az csak 8 hónap múlva érkezett meg hozzánk. Gondolom, hogy itt is hasonlókat lehet tapasztalni. TJgy hogy itt valóban a felelősségrevonást kellene bizonyos esetekben gyakoroltatni. Kifogás hangzott el már a 3./ ponttal kapcsolatban is, hogy nem szerencsés a megfogalmazás. Ezt tovább bővitem én. Valószínűleg arra gondoltak, hogy hatósági ügyekre korlátozódjék a hátralék kimutatása. Ne pedig csak az ügyfél által benyújtott ügyekre, mert hiszen a hatósági ügyek tekintélyes része, hivatalból induló eljárás és az is érdekli az ügyfelet, hogy hogyan fejeződik be. Ezért az a javaslatunk, hogy a szöveg úgy szóljon: l elrendeli az ügyintézés a hátralékkimutatás elkésálsét. Most már csak a hatósági ügyekről. | 1 —-mm * * mp i *