1966. március 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

265

J i- 16 ­Készéi elvtárs észrevétele teljesen jogos. Valóban az a helyzet, hogy beruházási kereteink elosztásánál a termelési jellegű, kiadások előirányzása után alig jut lehetőség a szociális körülmények megjavításával kapcsolatos feladatok elvégzésére. Ta­lán valamit, tudunk most javítani a helyi iparban, a profilok össze­vonásával és egy résznek a vidékre való áttelepítésével. A legfőbb ok azonban az, hogy elfogynak a kereteink a nagy létesítmények után, és egészen minimális az az Összeg, amely az emberek életkörülmé­nyeit érintő berendezések létesítésére jut. A feladatok bizonyos részét igyekszünk tanácsi érdekeltségből megoldani. Sajnos, azonban ennek az az akudálya, hogy alig lehet építési mutatót kapni. Erre az évre sem kaptunk, noha a Végreha j tó ki zott aág igényelte. Bizonyos pénzügyi lehetősé­geink volnának, azonban építési mutatók hiányában több vállalatnál nem tudjuk teljesíteni azokat az igényeket, amelyeket egyébként mi is jogosaknak ismerünk el. Elnök: 'JJsztelt Végrehajtóbizottság/ A Vértes ós Viszket elvtársak által elmondottak kiegészítéseképpen el kell mondanom, hogy a Vértes elvtára által kifogásolt alkalmazotti lét­szám-növekedés elsősorban az öa3z-budapesti szervezetekre vonatko­zik. A Fővárosi Tanácsra vonatkozóan el kell monuanom, hogy mig az I. félévben az alkalmazotti létszámban volt bizonyos növekedés, addig uz egész évi eredményt véve alapul, megtalcaritás mutatkozik a létszámban. Az évvégi eredményeket alapulvéve, a megtakáritáa - a Fővárosi Tanács gazdálkodási területét tekintve - arányosan jelentkezik az alkalmazotti és a munkás kategóriában egyaránt. Egyébként ezt a jelentés mint pozitív eredményt ki is emeli. A teendő intézkedésekkel kapcsolatban azt kell mondanom, hogy egyrészt a Minisztertanácsnak az 1966. évi terv végrehajtására vonatkozó határozatai intézkedéseket hoztak a to­vábbi létazámmegtakaritásokra vonatkozóan, másrészt intézkedéseket tartalmaz az 1966. évi gazdálkodási rendünk is. Éppen ezért ez al­I tar- j * * *«* I

Next

/
Thumbnails
Contents