1966. március 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

213

HrÍvnák Pá1 elvtárs a KIMSE Pesterzsébeti zervezotánek volt alaj)itó ta. ja} a. Kommunista Ifjusá0i Moz alomban vett tevé­kenyen részt, Közreműködött a nyilasok elleni.akcióban, ezért letartóztatták, majd Sopronkőhidán kivégezték, Marschall József elvtárs 1919-ben a Soroksári Direktóriumnak volt a tagja, A Tanácsköztársaság bukása után illegalitásban halt meg. dr. Láng Epeire olvtárs az illegális kommunista mozgalom harcos tagja volt. 1940-ben különleges internáló táborba hurcolták és ott megölték. Észrevétel: A Végrehajtóbizottság már .gyizben tárgyalta a ja­vaslatokat, de a napirendről levette azzal, hogy a párttörtóno- ti Intézettel kell tisztázni a fontossági sorrendet,. A Párttörténeti Intézetnek a javaslatokat megküldtük. Az Inté­zet valamennyi javaslattal egyetért. Az előterjesztett javaslatok elfogadása esetén az utónevek fel­tüntetése is szükséges, részbeu azért, mert az előnevel: önmaguk­ban nem tükrözik a személyről való utcaelnevezést /például Lán utca, Csik utca/ részben azért, mert például a LIVII, kerület- . ben Varga Gyuláról, a XVI# kerületben Varga Józsefről, a XVIII. kerületbon Varga Katalinról elnevezett utca van, míg a XIII, kerületben Láng László, a XXI. kerületben Láng Kálmán utoa van. Javaslat: As Utcaelnevezési Bizottság javasolja, hogy a,/ a XX. ker. Pesterzsébet Arany János utca LEI. ker. Varga Károly „utcánaj: b,/ a XX. kor. Pcsterzsóbot Gárdonyi Géza utca LEI, kor. Bácska térig terjedő szakaszon Pirók Gyula utcának,. c./ a XX. ker. Pesterzsébet Hunyadi utca XX. kor. Csik István . utcának d./ a XX. kor. Soroksár Kiss Ernő utca XX. kor. Marschall Jó- i . zsof.utcának, o./ a XX. kor, Soroksár-Ujtelep Szabadság utca XX. kor. HrÍvnák Pál utcának, f./ a XX. ker. Soroksár Vécsei utca XX. kor. Láng Endre utcán?.1.: legyen elnevezve, 21./ A.XX. kor. Tanács VB. javasolja, hogy a./ a LEI. ker, Soroksár Kossuth utca XX. kor. l?ok!:g. utcán:-1.:, i I- 12 ­íi I , 1 |

Next

/
Thumbnails
Contents