1966. január 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

19

I i kereskediímet és a vendéglátóipart irányítás szempontjáuól hogyan fogjuk fel: ki irányítsa, uaak a tanácsok irányítsák, vagy csak a x>le kereskedelmi Minisztérium, vagy a két tő együtt éc igy tova Db. Szóval, amig ez a koncepció nem dől el, adaig nem tudom, hogy kell-e nekünk ez, pláne, ha ilyen gondjaink is vannak, hogy ha ettől átvesszük, akkor a Pannónia vonatko­zásában a balatoni üzemeltetés tekmtetcDen telen egy un. el- lenetetlenülés áll be.Ks akkor most tulajdonképpen azt nem látom: mi indokolja, hogy ezt a nem tudom hányat átvegyük? Dr. Kovács oyula: Huszonhármat. Csikesz Józsefné: Bocsánat, hogy közbeszó­lok: az anyag bevezetőjéből ia kiderül, hogy miért csak 2'ó-at tudunk átvenni. kőmives István: Még mindig nem értem, hogy miért vesszük át. n a n t o s János: Te ott voltál azon a vB-n - kétizben is visszatértünk ehnez a témához - amikor a Végrehaj- túbizottság tagjui Retten is szorgalmazták és felvetették, hogy hajtsuk végre uz ide vonatkozó minisztertanácsi határozatot. Ennek alapján tértünk vissza erre és igy ez a javaslat szüle­tett meg, miután a többit nem tudjuk átvenni, mert akkor az egesz vállalat helyzetét borítjuk fel. /> .- 7 -

Next

/
Thumbnails
Contents