1965. december 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
133
a - 31 A kerület külső rá.zéfccn az árviz által érintett ?71 családból visszamaradt 16 mellett ujabb 16 családot kellett kitelepíteni t J.viz miatt. ízt is figyelembe kell tehát venni, hogy a meglévő közmüvek az építkezést olcsóbbá teszik, mert vagy megvárnák a közmüvek, vagy üli,. *exl kiegészíteni okot én Így még n 3o —oo szanálás mellett ic érdeméé vele foglalkozni, ii ó z £» u Jiáozlő: i.n uz e3.ső bekezdés várható le- hetőuégéivei szeretnék foglalkozni. A mai ülésen az 1966• évi nép- guzd uodgi tervi eladatok tárgyalása során a lakásfejlesztést vitatva, kiderült, ho, y a jövő évben 800 lakás várható a házgyártól# iío viszont azt nézzük, hogy a kelenföldi lakó telep t érvét a közelmúltban fogadta el a V h .'0 mintegy 8#000 lakáénak a felépítésűről vun szó, jövőre pedig csak 9oo-at építenek és azután 4 éven át l#öoo lak let épit a lúzgyár, akkor kiderül, ho y a kelenföldi telepet sem lehet felépíteni. Reális-e tedt, ami most az első bekezdésben vnn, hogy 3*o45 lakás épül Jiázgyúri teciinológiával? Dávid Ferenc: Lehet, hogy nem értettük meg egymást Jzild .v i. elvié rsoal. Nem -rag; szerűen caak luksüruaégrol van szó Kgy laikus elképzelése szerint Óbudán lo lakás helyére esetleg több- száz lakást is leltet építeni, ha ar. udv írókat ia száriba ven. zük, lia 5.ooo-et bontunk és 18#ooo—et építünk, akkor az gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy földszinté ’’ híz helyén a legjobb enetue< egy kétemeletes ház épül föl. Jln azonban olyan toronyh'zak'it építünk, mint amilyenek Lágymányoson La épültek, amelyekből 4 ia elhelyezhető lo—15 óbudai földszintes híz helyén, akkor nőm lehetne lényege són több lakást épiteni? Nyilván u szanálási szám in javulna, szerintem néha fetisizálunk eg,y kissé, nort a szanálás nem lehet probléma olyan helyen, ahol több évszázadon házak varnak. % 1 n ö k : Ka .1 t szer tnék felvetni egy-két problémát • , ülőször is íizt, hog ez az előtörjenztés nem előtér* jeaztós "Óbuda—Újlak részlete! rendezési tervének jóváhagyására", mert ez nem részletes rendezési terv. Gondolom, hogy Szila yi elv- társuk som annak tekintik ezt a 3 oldalt. szilágyi Lajos: De van egy 3o oldalas műszaki ... 73 ; II— ••• i i