1965. december 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

111

( i szükséges oktatási beruházással, és ha az idén is osak a ter­vezésnél maradunk, az nem fogja megnyugtatni a közvéleményt. Csikesz Józsefné: Az egyik megjegyzésem a 6. oldal első bekezdésére vonatkozik, amelyben a jelentés közli, hogy az ipari osztály a Iwttaíáshegyi ásvány viz üzem kivitelezési tervét december 31—ig nem fogja tudni elkészíteni. Ezzel kap- osolatban csak azért kívánok néhány szét mondani a fontosabb tájékoztatás kedvéért, mert annakidején, amikor a végrehajtó- bizottság foglalkozott az /sványvizüzem ós a Jéggyár helyze­tével, itt úgy döntöttünk, hogy meg kell próbálni azt, hogy Csillaghegyen ásványvizüzemet létesítünk. Itt azonban az a prob­léma áll fenn, hogy nincsen rá pénz, mert nem kaptunk erre a célra beruházási hitelt. Az elvfcáronJc úgy akarták megoldani, hogy limit alatt szerepeljen ez a beruházás, és igy 2.9 millió I forintot kaptunk. Ez viszont olyan alacsony összeg, hogy ab­ból nem lehet elkezdeni a csillaghegyi ásványvizüzem létesí­tését. Tehát: azért nem kezdték meg, mivel nincser rá beruhá­zási keret. A másik megjegyzésem arra vonatkozik, amit Köböl elr- táre szóvátett, hogy nem ért egyet a XX.kerületi kenyérgyár­nak a műszaki tervezési jegyzékbe valé felvételével. Ezzel kapcsolatoan szeretném Köböl elvtársat meggyőzni. A Népi Ellen­őrzési Bizottság ia vizsgálta a fővárosi sütőipar helyzetét, és kőzöB erővel szeretnénk továbbra ie javasolni a tervhivatal­nak, hogy a harmadik ötéves tervben mindenkópen szere;.eltesse a délpesti kenyérgyár megépítését. Szeretnénk, ha a végre­hajtóbizottság úgy foglalna állást, hogy a XX.kerületi kenyér­gyár kérdését továbbra is szerepeltessük az 1966.évi műszaki tervezési munkák jegyzékében. Pozsonyi Vilmos: Lehetae még kérdést fel­tenni? Elnök: Tessék. Pozsonyi Vilmos: A IV.fejezetben szerepel a lakásfejlesztés, - ós a most kiegészített 300-as növekedéssel ia végeredményben 500-zal kevesebb lesz az 1966 évi tényszám, mint az 1965 évi várható lakásszám. Mi ennek az oka? Vájjon tovább nem lehet-e menni? Egyszóval: elfogadható-e ez, vagy el ///f-amm, 1

Next

/
Thumbnails
Contents