1965. november 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
102
; 1 i i- 21 A Munkaügyi Minisztériumnak ugyanis van egy olyan rendelkezése, amely szerint ipari tanulóképzésbe 3o %-ot lehet felvenni. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy ezt nem tartják be, hanem 27 %-ot vesznek fel, a 3záraok tehát növekednek nálunk, a gondokat tekintve. Egyetlen hely a gimnázium, ahol mesterségesen be tudunk avatkozni az 5o-5o %-os arány érdekében. Másutt nem. Mindenütt 27-3o % érvényesül. Ha be is iskolázunk mindenkit, akkor is visszamarad egy sereg lány, akivel pillanatnyilag nem tudok mit kezdeni: ezt őszintén meg kell mondanom. A következő VB-anyagban majd szerepel is ez a kérdés, de ebből a helyzetből kiindulva már is merem állitani, hogy nem lehet megmerevíteni a középiskolai rendszert, nem lehet azt mondani, hogy változatlanul tartom ott, ahol most vagyok. Ha szerényen is, de lépéseket kell tenni azért, hogy a lányokat elhelyezzük. A másik kérdés a koncesszióbeli kérdés. A népgazdaság igényét kellvenni, annak alapján kell az iskola szerkezetét kialakítani: igy helyes. Igen ára, de a népgazdaság több ágazatból tevődik össze éa minden ágazat bejelenti a maga igényét, minden ágazatnak szüksége van valamiféle utánpótlásra. Ebben a koncepcióban viszont caak egyetlen ágazat emelkedik, az ipari ágaza-t. Végeztem egy felmérést, hol tudnánk elhelyezni a lányokat. Egyáltalán szükségük van-e képesítésre, vagy nincs. A különböző bankok, a Sportfogadási és Lottóigazgatóság, a kulturális intézmények és egy sereg egyéb terület tömegesen foglalkoztat lányokat úgy, hogy még azt se követeli meg tőlük, hogy valamiféle képesítésük legyen. Ha ezeknek a lányoknak középfokú képesítést adnánk, az az adott ágazatban előbb-utóbb eredményekre vezetne. A szakmunkásképzésben résztvevők számának növekednie kell ugyan, gyakorlatilag azonban valamilyen enyhített, mérsékelt formában a középiskolákba menők számát is feltétlenül szükséges növelni, meghatározott időn belül. Itt van azután a propaganda-munka kérdése. Nem olyan egyszerű, hogy most elhatározzuk, hogy igy legyen és már is úgy van. 14 éves korában nem a gyermek, hanem a szülő választ pályát. De olyan tényezővel is számolni kell, amely inkább lélektani tényező, hogy az ember választ ugyan szakmát, de a szakma is választ magának embert. Bármilyen furcsán hangzik is, de ez a valóA<ri ■■—mm * ■ ...ej*