1965. november 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
99
I- 10 - j fi 1 akkor megjelenhetne a dolog a sajtóban. írásba adom, hogy ha a végrehajtóbizottság ezt el fogja fogadni, akkox- a FÖTEFU-tól kezdve a MÁVAUT-ig mindenki tiltakozni fog , - a kenyérgyár, a jéggyár, és mindenki tiltakozni fog, és akkor osztályunk már nem változtathat ezen, mivel a végrehajtóbizottság elfogadta, és a határozathoz ragaszkodni kell. Kezdődik tehát a hosszú ideig tartó pankráció, e vita, amelyet maja győzzenek folytatni Daczó elvtársék. Kelemen Lajos: Az érdekelt főhatóságokkal meg kell beszélni. Elnök: Akkor a mai napon közölni kell az ösz- szes érdekelt szervekkel, hogy ezt és ezt a rendezést a végre- hajtébízottság elfogadta, és ezt holnap megkapják, - holnapután pedig lehet közölni a sajtóval. Csikesz Józsefné: A múltkori tárgyalás során is mondtam Kelemen elvtársnak, és most is mondtam, hogy nem tárgyalták meg pontosan a kérdést. Részleteiben nem tárgyalták meg sem az osztállyal, sem a belkereskedelmi minisz- tériummal. Ezért sennikípen sem lenne helyes, ha a sajtó erről irna. A közeljövőben össze kell ülni. E 1 n ö k: A világ nem fog összeomolni, ha most sémi iféle határozatot nem hozunk. Az előterjesztést levesszük a napirendről azzal, hogy négy hét múlva újból hozzák ide. Az első korlátozás bevezetésének időpontja: 1966.március 31. Ha ezt december 1-én tudják meg, akkor talán nem felejtik el március 31-ig. Elfogadja igy a végrehajtóbizottság? /igen!/ Köszönöm. Mivel Tési elvtársék megjöttek, visszatérünk a napirend 1./ pontjának tárgyalására. Következik az 1/B pont: A közlekedési állandó bizottság jelentése végzett munkájáról. 33 i ——■ » * 3ssa* ft