1965. október 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
76
! i- 47 Kö z s é gf e ,j le s zt ési alap A községfejlesztési alappal való gazdálkodásban a kerületi tanácsok közreműködésének jelentősége az elmúlt években folyamatosan növekedett. A 115/1965* PM számú utasitás szerinti tervezés - a kerületi részesedés emelése révén - további lehetőséget biztosit a kerületi tanácsok által javasolt célok inegvalósitására. A községfejlesztési alap keretén belül van leginkább lehetőség arra, hogy a hatékonyság fokozása érdekében az abból megvalósuló létesítmények tervezésénél és kivitelezésénél a lakosság széleskörű közreműködését a kerületek igénybe — vegyék. Az állami támogatás növekedésére jellemző,hogy 1964-ben 21,9 millió forint, 1965-ben 29,2 - " 1966-ban 42,8 - " volt a jóváhagyott terv, illetőleg javaslat szerinti juttat ás. Az 1966, évi valamennyi forintbevételt, társadalmi munkát és helyi anyag értéket is magábanfoglaló kerületi ós központi KA költségvetés összesen mintegy 44 millió forinttal alacsonyabb bevételt irányoz elő, mint az 1965. évi. E csökkenés abból ered, hogy a bevételek között figyelembevett előző évi pénzmaradvány 1966_ban mintegy 62 millió forinttal kevesebb, mint 1965-ben. A községfejlesztési alapból megvalósuló létesítmények kivitelezéséhez tervezett társadalmi munka értékének mintegy 7 millió forint összegű csökkenése csak látszólagos, mert a tervezett munkaórák száma a Társadalmi Munkabizottság megállapítása szerint az előző évvel szemben 600.000-rel növek- s zik, 16 > :'*0 I •